Sziasztok!
Kimi harmadik helyének ünneplése kép, itt az 5. fejezetet! :D
Hatalmas elismerés a finn bajnoknak mai teljesítményéért! 13. helyről 3., csak így tovább! :)
Jó olvasást!
5.fejezet
(KIMI
SZEMSZÖG)
-Ja tutira
felébredsz tőle. Semmi káros cucc, csak vitaminok és még sok más. -szaporán
magyarázkodott, miközben a telefonját nyomkodta.
-Én meg
tutira nem iszom meg. -dőltem hátra összefont karokkal. Sok fura dolgot
mutatott nekem eddig, de ez valósággal visszataszítónak tűnt.
-Kimi. Nézz
magadra. -zsebre csúsztatta a telefont és rám mutatott- Valahogy fel kell
turbóznunk a versenyre. Így nem ülhetsz autóba.
-Jól
vagyok. -ismételem csukott szemmel sokadjára a nap folyamán, pedig nem rég
kezdődött.
-Igen, jól
ki vagy bukva. -bólogatva leült velem szembe- Eric engem totál ki fog nyírni
ezért.
-Tudod
mennyire érdekel a véleménye. -mormogtam- De ha ennyire izgulsz miatta,
megmondom, hogy te mindent megtettél, hogy helyre rakj.
-Nem magam
miatt aggódok. De úgy látom, most nem lehet veled tárgyalni. -megforgatta
szemeit, majd felállt- Ha bármire szükséged van a boxban leszek.
-rábólintottam, mire ő kilépett az ajtón.
Fáradtan
nyúltam el a kanapén. Lana felől még mindig semmi hír. Elgondolkodva forgattam
a telefonomat. Csak legyek túl a versenyen! Aztán minden rendeződik.
Remélem. Elővettem a headsetemet és megpróbáltam kikapcsolni az agyam pár
órára. Valójában abban reménykedtem, hogy nem lesz szükségem Mark csodalöttyére
és valamivel több életkedvvel térek majd magamhoz a verseny előtt.
Ӂ
-Jó
voltál!- szorongatta a kezem Eric óriási vigyorral a képén. Szerencsére már a
pódium után.
-Kösz.
-féloldalasan elmosolyodtam. Kivételesen jól esett másodiknak lenni. Bár minden
versenyre nyerni megyek, a jelenlegi állapotomban ez a második hely, felért egy
elsővel is. Nyakamat nyújtogatva keresgéltem Lanát. Nem tudom miért de, olyan
érzésem támadt, mintha ott lenne. Vagy talán annyira hiányzott, hogy
képzelődtem. Végül sehol sem találtam. Csalódottan ballagtam vissza a fekete
arany boxba, ahol mindenki vigyorogva ütögette a vállam. A végén még rám is
ragadt egy kis jókedv. Főleg mikor megláttam Sebastian arcát a Red Bull homeja
felé igyekezve. Zsebre dugott kézzel mellé léptem.
-Hello
Négyeske. -köszöntöttem elvigyorodva. Nem bírtam ki, hogy ne húzzam az agyát.
Felvont szemöldökkel nézett rám, majd megforgatta a szemét, mikor leesett neki
mit is mondtam.
-Élvezd ki
a pillanatot Räikkönen, mert nem sokszor lesz ilyen, hogy előttem állhatsz.
-vigyorát elfojtva lépett közelebb.
-Mármint
milyen szempontból?- adtam a süketet.
-Na jó.
Látom túlzottan is visszatért a rég nem látott jó kedved. -lassan ballagtunk
egymás mellett- Tényleg, kibékültetek aztán?- kérdésére lefagyott a mosolyom és
szépen lassan visszakúszott az az elviselhetetlen szorító érzés a mellkasomba.
-Nem.
Egyszer sem válaszolt és ….én már nem tudom mit tegyek. -tártam szét a
karjaimat tehetetlenül.
-Hogy hogy
egyszer sem válaszolt?- hirtelen megálltunk- Most akkor...
-Mondtam,
hogy összekaptunk és elrohant... -sóhajtottam fel-...aztán tegnap összefutottam
a tesójával. Tudod a McLarenes srác. -bólintott egyet, így folytattam- Lana
tegnap hozzá fordult segítségért és ő megígérte neki, hogy maradhat nála
éjszakára......Szóval tegnap reggel óta semmit sem tudok róla. -gyorsan
elhadartam a mondat végét. Seb összehúzott szemekkel figyelt rám.
-Ez...tényleg
Jenni miatt van?
-Nem
miatta, hanem a rohadék, hazug firkászok miatt. -mordultam fel.
-Én is
kivagyok tőlük.- Hosszú csend következett. Mindketten a körülöttünk forgolódó
embereket kerülgettük.
-Ahhoz
képest jól nyomtad a pályán. -bólintott elismerőn- Mármint, én tuti nem tudtam
volna odakoncentrálni. Sőt még külső gondok nélkül sem tudtam koncentrálni.
-görbítette le ajkait.
-Hidd el én
sem amiatt lettem második. Csak...túl nagy volt a feszültség, amit le kellett
vezetni valahogy...és a verseny pont kapóra jött.
-Az eszem
megáll...neked mindig összejön minden. -csóválta a fejét vigyorogva.
-Ja. Sajnos
néha a dolgok rossz értelmében is. -értettem egyet halkan.
Ӂ
Elfintorodva
pillantottam a tükörben lévő férfira. Kicsit sem hasonlított rám. Valójában
elég ramatyul is éreztem magam, mintha két napja nem aludtam volna. Tekintve,
hogy semmi kedvem sem volt bulizni menni, nem túloztam a kiöltözést illetően
sem. Egy gyors zuhanyzás után magamra rángattam farmeromat, melyet egy
kényelmes inggel párosítottam. Végül is az ünnepeltek között vagyok, nem mehetek
pólóban, bár csábító volt az ötlet.
A folyosón
senkivel sem találkoztam. Valószínűleg már a bulin vannak. A lift megállt két
emelettel lejjebb, ahol egy férfi szállt be, erős késztetést éreztem, hogy
kiszálljak és berontsak Rorikhoz Lanáért. Kimondhatatlanul hiányzott mellőlem
egész nap, és nélküle értelmetlennek tűnt az egész ünneplős dolog is. Alig
vártam, hogy végre otthon legyek és nyugodtan átbeszélhessük a dolgokat.
Felsóhajtva
beültem a fekete BMW-be, majd elővettem a telefonom. Jött egy üzenetem Sebától,
amit körülbelül negyed órája küldhetett.
A buli
nagyon ütős, csak Ketteske hiányzik.
Szedd
össze magad és told ide a képed lazítani végre!!
-Értettem
főnök. -nem írtam választ, hisz pár perc múlva szóban is letolhatom apró
beszólásaiért.
-Végre. -jött
felém Sebastian vigyorogva, amikor beléptem a helyiségbe. Enyhe cigiszag
kavargott a levegőben.- Már kezdtem aggódni, hogy vissza kell mennünk érted.
-mellém lépett és átkarolta a vállam.
-Ja. Te meg
az aggódás. -vontam fel az egyik szemöldököm, majd a bárpult felé vettem az
irányt- Két Finlandiát.
-Úgy
bizony. Maradj hű a hazádhoz. -le sem lehetett vakarni a vigyorát.
-Az is
leszek, mert ez örök kedvenc marad és csak vodkával lehet igazán lazulni.
-tartottam fel poharamat- De csak ökör iszik magában. Szóval...-felé toltam a
másikat- Egészség!- az alkohol lassan csúszott le torkomon, eszembe juttatva,
az ismerős ízeket és, hogy milyen rég ittam utoljára a haverokkal. Seba
elfintorodott és belekortyolt a gyümölcslevébe, amelyet eddig hurcolt magával.
Éreztem, hogy a buli számomra ott kezdődött el igazán, s feszültségem kezdett
feloldódni.
A hangulat
teljesen magával ragadott és a pohár egyre többször fordult meg a kezemben.
Mértéket nem nézve buliztunk, szerencsére nők nélkül. Bár Fernando búslakodott
Dasha után, mivel a lány nem jöhetett vele a futamra. Bús ábrázata eszembe
juttatta Lanát, majd jöttek az emlékek is. Ez pluszba rátett egy lapáttal, hogy
ne kedveljem a spanyolt. Ránéztem Sebára, aki bólintott, majd leléptünk a
Ferrari és Mercedes keverék brigádtól. Lana felszabadult nevetése egyre jobban
a fülemben csengett és, hogy azt élőben kellene hallgatnom, de én hülye mindent
elcsesztem. Aztán éreztem, hogy helyre kattan valami a fejemben. Talán a sok
vodka miatt, de a méreg teljesen elöntötte az agyamat és azonnal magam mellett
akartam tudni őt. Nem érdekelt, hogy időre van e szüksége, vagy hogy úgy sem
akar majd meghallgatni. Látnom kellett őt. Elővettem a kocsikulcsom és az ajtó
felé indultam.
(SEBASTIAN
SZEMSZÖG)
-Hé...hová
mész?- fordultam meg, amikor Kimi eltűnt mellőlem.
-Lanáért.
-felelte akadozva, majd az ajtó felé dülöngélt.
-Mi?- felém
indultan, mire kilépett az ajtón- Kimi! Kimi állj már meg! Vagy csak lassíts!-
lomhán kocogtam utána, az alkohol nem gyengén letompított engem is. Hirtelen
megfordult és zavart hangon hadarni kezdett.
-Tudod
Seba, sosem gondoltam volna, hogy egy nő ekkora lyukat tud tépni...ide. -tette
a kezét mellkasára- De miattam tette, mert elcsesztem!- vett két nagy levegőt,
majd folytatta- És...és tudom, hogy már tegnap meg kellett volna tennem
ezt,...úgyhogy most megkeresem és hozzám nem méltó módon...könyörögni
fogok...az egyetlen nőnek...akit szeretek,...hogy bocsásson meg...nekem!- A
mondat végére már jócskán lihegett. Tátott szájjal bámulta rá. El sem tudtam képzelni,
hogy volt képes ilyen állapotban mondhatni „megfelelően” fogalmazni. Pár
pillanatig leblokkolva néztük egymást, majd felsóhajtott és a kocsi felé
indult.
-Kimi.
-nyögtem- Kimi! Így nem vezethetsz!- mellé léptem és a kulcsért nyúltam.
-Hogy?-
kuncogott fel, közben átvette a kulcsot a másik kezébe.
-Mindketten
ittunk.- Bár ő rosszabb állapotban volt. Haragos pillantást küldtem felé.
Megvonta a vállát és kinyitotta az autót.
-Nekem Lana
mindent megér.
-Még
egy...újabb cikket is, amiben a...letartóztatásodról írnak?- összeszűkült
szemekkel figyelt.
-Ja. -épp
beülni készült, amikor elvettem a kulcsát- Mi a franc! Seba ne baszakodj! Add
vissza!- a kocsi orrához sétált én pedig vele szemben álltam a túloldalt.
-Nem! Nem
engedem, hogy így kocsiba ülj!- csóváltam a fejem.
-Neked
véged van!- elindult, mire én is léptem egyet.
-Kimi,
holnap elmondhatsz neki mindent,...
-Ti mit
csináltok itt?- mindketten a hang irányába néztünk. Nico volt az egy pohárral a
kezében. Akkor jutott szembe, hogy a bulin még nem is láttam Rosberget.
-Ez az
állat így akar vezetni. -mutattam rá a kulccsal. Kimi dühösen támaszkodott a
motorháztetőn, miközben gyilkos pillantást kaptam tőle.
-Már is
indultok?- vonta fel a szemöldökét- Még csak...már hajnali három van?- kikerekedett
szemekkel nézte az óráját.
-Ja...szóval
már holnap van. Emlékszel? Beszélnem...kell Lanával.- Sziszegte lassan Kimi.
Felegyenesedett és felém indult.
-Szerinted
fent van ilyenkor?- néztem rá kérdőn- Különben sem díjazná, ha részegen
nyaggatnád.
-Nem érdekel
a véleményed! Add ide azt a rohadt kulcsot!- nagy léptekkel indult felém.
-Kimi!
Sebának igaza van! Nem vezethetsz így!- állt közénk Nico- Mi lenne, ha őt
hívnátok fel, hogy vigyen haza titeket? Vagy valami.- Kimi felhúzott
szemöldökkel bámult rá, de én tudtam, hogy igaza van, mert a finn addig nem
nyugszik, ameddig nem beszél vele.
-De nekem
úgy sem veszi fel. -vonta meg a vállát lemondón, mint egy durcás gyerek.
-Ezért
vagyok én itt. -húztam elő a telefonomat mosolyogva. Kimi felsóhajtott, majd
nekidőlt a kocsinak. Pár lépést hátráltam tőlük.
-Igen?- épp
készültem lerakni, amikor meghallottam az álmos rekedtes hangot a vonal másik
végén. Kifújtam bent tartott levegőm és nehezen, de megszólaltam.
-Lana...
Szia. Itt Sebastian. Bocsánat a késői zavarásért, de...lehetne egy apró
kérésem?- csukott szemmel végigsimítottam a tarkómon.
-Hajnali
háromkor?- dünnyögte alig hallhatóan, vagy már a hallásom is cserben hagyott.
-Hát...az
az igazság, hogy kicsit ittasak vagyunk Kimivel...és mivel Hanna nincs itt téged
kell, hogy megkérjelek, valahogy juttass haza minket.
-Seba...én
szívesen segítenék, de...most Kimi és én...
-Tudom,
hogy összevesztetek...és nem is kérlek rá, hogy beszélj vele,
csak....szeretnénk visszajutni a szállodába.- magyarázkodtam- Kérlek Lana...még
taxit sem tudunk fogni... -mindent mondtam, ami eszembe jutott, abban bízva,
hogy beleegyezik és tényleg eljön-...mert Kimi kocsival jött és minden áron
vezetni akar...
-Mi?- a
hangja két oktávval feljebb szaladt és éberebb lett- Seba!! Igaz nem hagytad,
hogy részegen autóba üljön?!!
-Elvettem a
kulcsát, de...-a vállam fölött hátra pillantottam, már csak Kimi volt ott
egyedül-...úgy látom eléggé ki van borulva. Pár pillanatnyi csend következett.
Komolyan azt hittem letette.
-Lana?!
-Ii...Itt
vagyok. -hadarta- Oké...tíz perc és megyek.
-Ohh...ezer
köszönet. -felsóhajtva becsuktam a szemem.
-Figyelj rá
kérlek!- suttogta.
-Meglesz.
-de már lerakta. Zsebre csúsztattam a telefonom, majd visszaballagtam Kimihez.
-Na?-
nézett rám fáradt, csillogó szemekkel.
-Tíz perc
és itt van. -én is nekidőltem az autónak, üresen bámultunk magunk lé.
-Hát...ezt
nem így terveztem. -törte meg a hosszú csendet suttogva.
-Mit?-
lassan felé fordítottam a fejem.
-Nem...ÍGY
akartam újra beszélni vele. De...mindegy, csak minden jó legyen végre.-csóválta
fejét a földet bámulva- Így elcseszni valamit... -arca elkomorodott, majd
egyszer csak nevetni kezdett. Meglepetten néztem rá. Összepréseltem ajkaimat,
semmit sem szóltam. Végül én sem bírtam ki. Együtt nevettünk és az egészben az
volt a legjobb, hogy nem tudtuk min, de képtelenek voltunk abbahagyni. Jó érzés
volt újra fel szabadultan nevetni látni őt. Talán csak a sok pia miatt, de
akkor is jókedvűen álltunk egymás mellett, egy nagyon király buli után Sanghaj
kellős közepén.
(LANA
SZEMSZÖG)
Csukott
szemmel próbáltam kitapogatni merre lehet a telefonom. Szitkozódva
feltápászkodtam és előhalásztam az ágy alól.
-Ki a franc
az ilyenkor?- dünnyögtem álmosan, majd felvettem- Igen?
-Lana...
Szia. Itt Sebastian. Bocsánat a késői zavarásért, de...lehetne egy apró
kérésem?- Seb hangjára kipattantak a szemeim, mintha arcon csaptak volna.
Kicsit lassan beszélt és elharapta a szavak végét.
-Hajnali
háromkor?- kérdeztem rekedten.
-Hát...az
az igazság, hogy kicsit ittasak vagyunk Kimivel...és mivel Hanna nincs itt
téged kell, hogy megkérjelek, valahogy juttass haza minket.- De honnan?
Hát persze, a verseny utáni buli! Ma este mindenki ott van. Teljesen kiment a
fejemből, pedig még Kimi is említette. Arcképe akaratlanul is megjelent
előttem, melytől óriási gombóc nőtt a torkomban.
-Seba...
-kezdtem zavartan. Ötletem sem volt, hogy értessem meg vele a helyzetemet.-
...én szívesen segítenék, de...most Kimi és én...
-Tudom,
hogy összevesztetek...és nem is kérlek rá, hogy beszélj vele, csak....szeretnénk
visszajutni a szállodába. Kérlek Lana...még taxit sem tudunk fogni,...mert Kimi
kocsival jött és minden áron vezetni akar...
-Mi?-
szinte felsikoltottam. Ki tudja milyen állapotban lehet most és vezetni
akar??!- Seba!! Igaz nem hagytad, hogy részegen autóba üljön?!!
-Elvettem a
kulcsát, de...úgy látom eléggé ki van borulva. -egy pillanatra elhallgatott.
Gondolataim ide oda cikáztak. Most mi legyen? Egy másodperc leforgása
alatt döntöttem el, hogy nem bírom ki hazáig. Látnom kell őt! Nem érdekelt mi
az igazság, csak újra látni és ölelni akartam az én szőke finnemet.
-Lana?!-
összerezzentem Seba türelmetlen hangjától.
-Ii...Itt
vagyok. -dadogtam- Oké...tíz perc és megyek.
-Ohh...ezer
köszönet. -sóhajtott fel- A parkolóban várunk.
-Figyelj rá
kérlek. -suttogtam félősen, majd leraktam.
Válogatás
nélkül, felvettem az első farmert és felsőt, ami a kezembe került, majd pár
pillanat alatt megmostam a fogaimat és az arcomat. Még mindig álmosan léptem ki
a szobából, szerencsére Rorik elterpeszkedve hortyogott a kanapén, tudtam, hogy
egy turmixgéppel sem lehetne felébreszteni. Beleléptem a tornacipőmbe és halkan
becsuktam az ajtót. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól is, hogy nemsokára
újra beszélnem kell Kimivel. Idegesen ültem be a taxiba. Az összes üzenet és hívás,
amit visszanéztem a fejemben motoszkált és tudtam, hogy minden igaz, amit
mondott. A fájdalom és a megbánás a hangjában teljesen a padlóhoz vágott. Sosem
hallottam őt így és a legrosszabb az volt, hogy mindent én okoztam. A szemeimet
marták a könnyek. Alig vártam, hogy végre elmondhassam naki mit érzek iránta.
-Oké,
hát...ez érdekes lesz. -sóhajtottam fel, a parkolóban lévő milliónyi autó
láttán.
Már a
harmadik sorban kutattam a fekete BMW után. Ráadásul én hülye még egy pulcsit
sem hoztam magammal, így majdnem reszketve az álmosságtól vonszoltam magam
tovább. Mikor megláttam Sebát, szinte futni kezdtem. Ő is felém fordult,
látszott rajta, hogy megkönnyebbült. De Kimit sehol sem láttam.
-Végre!-
ölelt meg Seb.
-Hol van?-
néztem körbe idegesen.
-A hátsó ülésen
alszik. -mutatott a háta mögé- Elég sokat ivott...Többet mint én, pedig én is
túlzásba vittem. -bólogatott vigyorogva- Holnap ezt nem fogom megköszönni
magamnak. Itt a kulcs. -a kezembe nyomta és beült előre. Közelebb hajolva az
ablakhoz láttam, hogy Kimi összegömbölyödve elfoglalja az egész hátsó ülést.
Seba csendben gubbasztott mellettem, egy kicsit sem hasonlított az igazi
énjére, akinek be nem áll a szája és egyfolytában vigyorog. Fáradt, kék
szemeivel néha rám pillantott, majd elmosolyodott.
-Köszi,
hogy értünk jöttél. -dünnyögte, miközben csukott szemmel hátradöntötte a fejét.
-Ez a
legkevesebb...azok után, amiket Kimi fejéhez vágtam. -az emlékek hatására
összeszorult a szívem.
-Mondta,
hogy már megint róla és Jenniről cikkeznek...vagy mi...és ezen kaptatok össze.
-oldalra fordította a fejét és hátranézett. -Nem lennék most a
helyében...mármint...-pillantott rám gyorsan-...ennyi pia után én nem szívesen
kelnék fel reggel.
-Szerintem
túléli. -mosolyodtam el- De neked is lesznek gondjaid.
-Amúgy csak
egyszer láttam őt ennyit inni. Amikor Jennivel csúnyán összevesztek, szervezett
egy jachtos partit. Csak haverokkal. Akkor is ugyan ezt csinálta...mint ma
este. „Felejteni akarok” jelmondattal annyit ivott míg ki nem ütötte magát.
-úgy szorítottam a kormányt, ahogy csak bírtam. Felejteni akarok?!
Őszintén reménykedtem abban, hogy viszont szeret még és megbocsájt nekem a
hülye hisztimért. Seba lassan kimászott a kocsiból míg én halkan kinyitottam a
hátsó ajtót.
-Mit
csináljunk vele?- néztem a németre tanácstalanul. Megigazította az ingnyakát,
mintha olyan szükséges lenne és közelebb jött.
-Segítek
felvinni. -szerencsére közel parkoltam a bejárathoz, így miután sikerült
valamennyire felébresztenünk őt, a vállunkra véve bevonszoltuk. Őszintén szólva
azt hittem meg sem bírom majd mozdítani, de sikerült és baromira hálás voltam
Sebának, hogy segít nekem, nekünk. A recepciós lány egy kicsit furán nézett
ránk, amikor beléptünk az előcsarnokba, de nem szólt semmit. Kimi szinte
végigaludta az egész utat a szobáig. Lassan letettük az ágyra, nem kelt fel
csak a hasára fordult. Sebával mosolyogva egymásra néztünk.
-Kösz
Seb,...hogy ott voltál vele.
-Ő is ezt
tette volna.- nézett újra az alvó finnre- Jó srác ő csak...apró gondjai vannak
az érzelmei kimutatásával...-kuncogott halkan- ...na meg az ivással.
-Igen.
-nagyot sóhajtva én is felnevettem. Sokkal felszabadultabbnak éreztem magam,
hogy újra Kimi közelében lehetek és, hogy sikeresen visszajuttattuk ide.
-Hát
akkor...ha nem kell több segítség én elhúzom a csíkot. Rám fér egy kis alvás
mielőtt Heikki az edzőterembe rángat.- elfintorodott.
-Persze,
menj csak. -helyeseltem- Köszi,...még egyszer. -néztem rá hálásan.
-Én kösz,
hogy megmentettél minket egy olyan cikktől, ami miatt hónapokig
magyarázkodhattunk volna. -vigyorgott az ajtóban állva, majd egy bólintással
lelépett.
Kimi a
hátára fordult és horkolni kezdett. Kimondhatatlanul hiányzott a közelsége. A
szám szélét rágcsálva közelebb léptem és óvatosan végigsimítottam az arcán.
Képtelen voltam ott hagyni őt, még egyszer nem tudnám megtenni. Vágytam az
érintéseire és meleg ölelésére és tudtam, hogy előbb utóbb meg kell beszélnünk
a dolgokat. Érintésemre összerezzent, mire teljesen lemerevedtem. Nem ébredt
fel, helyette az oldalára fordult és tovább szuszogott. Nem bírtam tovább,
lerúgtam a cipőimet és mellé fészkeltem magam. Arcomat a hátába temettem és
átöleltem a derekát is. A jól ismert, édes Kimi illat teljesen feloldotta
testemet régóta kínzó görcsöt. Éreztem, hogy hozzá tartozom és legszívesebben
soha nem engedtem volna el. Mintha a gyerekkori macimat ölelgetném, amit a
világ minden kincséért sem adtam volna oda senkinek, mert ő a mindenem.
Elmosolyodtam a gondolataimon, teljes melegséggel a bensőmben. Kimi nagyobbat
sóhajtott és karját az enyémre fektette, majd automatikusan megfogta a kezem.
Mindig ezt csinálta, ha álmában a kezéhez értem, de sosem említettem neki.
Szerettem volna, ha vannak olyan dolgok, amelyeket csak én tudok róla és más
senki a világon. Fáradtan becsuktam a szemem és magam sem tudtam miért, de úgy
éreztem, minden rendeződik köztünk és a holnap jobb lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése