5.fejezet

Sziasztok!
Kimi harmadik helyének ünneplése kép, itt az 5. fejezetet! :D
Hatalmas elismerés a finn bajnoknak mai teljesítményéért! 13. helyről 3., csak így tovább! :)
Jó olvasást!

5.fejezet

(KIMI SZEMSZÖG)

-Ez most komoly?- néztem fintorogva a poharamba, amit Mark tett elém.

-Ja tutira felébredsz tőle. Semmi káros cucc, csak vitaminok és még sok más. -szaporán magyarázkodott, miközben a telefonját nyomkodta.

-Én meg tutira nem iszom meg. -dőltem hátra összefont karokkal. Sok fura dolgot mutatott nekem eddig, de ez valósággal visszataszítónak tűnt.

-Kimi. Nézz magadra. -zsebre csúsztatta a telefont és rám mutatott- Valahogy fel kell turbóznunk a versenyre. Így nem ülhetsz autóba.

-Jól vagyok. -ismételem csukott szemmel sokadjára a nap folyamán, pedig nem rég kezdődött.

-Igen, jól ki vagy bukva. -bólogatva leült velem szembe- Eric engem totál ki fog nyírni ezért.

-Tudod mennyire érdekel a véleménye. -mormogtam- De ha ennyire izgulsz miatta, megmondom, hogy te mindent megtettél, hogy helyre rakj.

-Nem magam miatt aggódok. De úgy látom, most nem lehet veled tárgyalni. -megforgatta szemeit, majd felállt- Ha bármire szükséged van a boxban leszek. -rábólintottam, mire ő kilépett az ajtón.

Fáradtan nyúltam el a kanapén. Lana felől még mindig semmi hír. Elgondolkodva forgattam a telefonomat. Csak legyek túl a versenyen! Aztán minden rendeződik. Remélem. Elővettem a headsetemet és megpróbáltam kikapcsolni az agyam pár órára. Valójában abban reménykedtem, hogy nem lesz szükségem Mark csodalöttyére és valamivel több életkedvvel térek majd magamhoz a verseny előtt.

Ӂ

-Jó voltál!- szorongatta a kezem Eric óriási vigyorral a képén. Szerencsére már a pódium után.

-Kösz. -féloldalasan elmosolyodtam. Kivételesen jól esett másodiknak lenni. Bár minden versenyre nyerni megyek, a jelenlegi állapotomban ez a második hely, felért egy elsővel is. Nyakamat nyújtogatva keresgéltem Lanát. Nem tudom miért de, olyan érzésem támadt, mintha ott lenne. Vagy talán annyira hiányzott, hogy képzelődtem. Végül sehol sem találtam. Csalódottan ballagtam vissza a fekete arany boxba, ahol mindenki vigyorogva ütögette a vállam. A végén még rám is ragadt egy kis jókedv. Főleg mikor megláttam Sebastian arcát a Red Bull homeja felé igyekezve. Zsebre dugott kézzel mellé léptem.

-Hello Négyeske. -köszöntöttem elvigyorodva. Nem bírtam ki, hogy ne húzzam az agyát. Felvont szemöldökkel nézett rám, majd megforgatta a szemét, mikor leesett neki mit is mondtam.

-Élvezd ki a pillanatot Räikkönen, mert nem sokszor lesz ilyen, hogy előttem állhatsz. -vigyorát elfojtva lépett közelebb.

-Mármint milyen szempontból?- adtam a süketet.

-Na jó. Látom túlzottan is visszatért a rég nem látott jó kedved. -lassan ballagtunk egymás mellett- Tényleg, kibékültetek aztán?- kérdésére lefagyott a mosolyom és szépen lassan visszakúszott az az elviselhetetlen szorító érzés a mellkasomba.

-Nem. Egyszer sem válaszolt és ….én már nem tudom mit tegyek. -tártam szét a karjaimat tehetetlenül.

-Hogy hogy egyszer sem válaszolt?- hirtelen megálltunk- Most akkor...

-Mondtam, hogy összekaptunk és elrohant... -sóhajtottam fel-...aztán tegnap összefutottam a tesójával. Tudod a McLarenes srác. -bólintott egyet, így folytattam- Lana tegnap hozzá fordult segítségért és ő megígérte neki, hogy maradhat nála éjszakára......Szóval tegnap reggel óta semmit sem tudok róla. -gyorsan elhadartam a mondat végét. Seb összehúzott szemekkel figyelt rám.

-Ez...tényleg Jenni miatt van?

-Nem miatta, hanem a rohadék, hazug firkászok miatt. -mordultam fel.

-Én is kivagyok tőlük.- Hosszú csend következett. Mindketten a körülöttünk forgolódó embereket kerülgettük.

-Ahhoz képest jól nyomtad a pályán. -bólintott elismerőn- Mármint, én tuti nem tudtam volna odakoncentrálni. Sőt még külső gondok nélkül sem tudtam koncentrálni. -görbítette le ajkait.

-Hidd el én sem amiatt lettem második. Csak...túl nagy volt a feszültség, amit le kellett vezetni valahogy...és a verseny pont kapóra jött.

-Az eszem megáll...neked mindig összejön minden. -csóválta a fejét vigyorogva.

-Ja. Sajnos néha a dolgok rossz értelmében is. -értettem egyet halkan.

Ӂ

Elfintorodva pillantottam a tükörben lévő férfira. Kicsit sem hasonlított rám. Valójában elég ramatyul is éreztem magam, mintha két napja nem aludtam volna. Tekintve, hogy semmi kedvem sem volt bulizni menni, nem túloztam a kiöltözést illetően sem. Egy gyors zuhanyzás után magamra rángattam farmeromat, melyet egy kényelmes inggel párosítottam. Végül is az ünnepeltek között vagyok, nem mehetek pólóban, bár csábító volt az ötlet.

A folyosón senkivel sem találkoztam. Valószínűleg már a bulin vannak. A lift megállt két emelettel lejjebb, ahol egy férfi szállt be, erős késztetést éreztem, hogy kiszálljak és berontsak Rorikhoz Lanáért. Kimondhatatlanul hiányzott mellőlem egész nap, és nélküle értelmetlennek tűnt az egész ünneplős dolog is. Alig vártam, hogy végre otthon legyek és nyugodtan átbeszélhessük a dolgokat.

Felsóhajtva beültem a fekete BMW-be, majd elővettem a telefonom. Jött egy üzenetem Sebától, amit körülbelül negyed órája küldhetett.

A buli nagyon ütős, csak Ketteske hiányzik.

Szedd össze magad és told ide a képed lazítani végre!!

-Értettem főnök. -nem írtam választ, hisz pár perc múlva szóban is letolhatom apró beszólásaiért.

-Végre. -jött felém Sebastian vigyorogva, amikor beléptem a helyiségbe. Enyhe cigiszag kavargott a levegőben.- Már kezdtem aggódni, hogy vissza kell mennünk érted. -mellém lépett és átkarolta a vállam.

-Ja. Te meg az aggódás. -vontam fel az egyik szemöldököm, majd a bárpult felé vettem az irányt- Két Finlandiát.

-Úgy bizony. Maradj hű a hazádhoz. -le sem lehetett vakarni a vigyorát.

-Az is leszek, mert ez örök kedvenc marad és csak vodkával lehet igazán lazulni. -tartottam fel poharamat- De csak ökör iszik magában. Szóval...-felé toltam a másikat- Egészség!- az alkohol lassan csúszott le torkomon, eszembe juttatva, az ismerős ízeket és, hogy milyen rég ittam utoljára a haverokkal. Seba elfintorodott és belekortyolt a gyümölcslevébe, amelyet eddig hurcolt magával. Éreztem, hogy a buli számomra ott kezdődött el igazán, s feszültségem kezdett feloldódni.

A hangulat teljesen magával ragadott és a pohár egyre többször fordult meg a kezemben. Mértéket nem nézve buliztunk, szerencsére nők nélkül. Bár Fernando búslakodott Dasha után, mivel a lány nem jöhetett vele a futamra. Bús ábrázata eszembe juttatta Lanát, majd jöttek az emlékek is. Ez pluszba rátett egy lapáttal, hogy ne kedveljem a spanyolt. Ránéztem Sebára, aki bólintott, majd leléptünk a Ferrari és Mercedes keverék brigádtól. Lana felszabadult nevetése egyre jobban a fülemben csengett és, hogy azt élőben kellene hallgatnom, de én hülye mindent elcsesztem. Aztán éreztem, hogy helyre kattan valami a fejemben. Talán a sok vodka miatt, de a méreg teljesen elöntötte az agyamat és azonnal magam mellett akartam tudni őt. Nem érdekelt, hogy időre van e szüksége, vagy hogy úgy sem akar majd meghallgatni. Látnom kellett őt. Elővettem a kocsikulcsom és az ajtó felé indultam.

(SEBASTIAN SZEMSZÖG)

-Hé...hová mész?- fordultam meg, amikor Kimi eltűnt mellőlem.

-Lanáért. -felelte akadozva, majd az ajtó felé dülöngélt.

-Mi?- felém indultan, mire kilépett az ajtón- Kimi! Kimi állj már meg! Vagy csak lassíts!- lomhán kocogtam utána, az alkohol nem gyengén letompított engem is. Hirtelen megfordult és zavart hangon hadarni kezdett.

-Tudod Seba, sosem gondoltam volna, hogy egy nő ekkora lyukat tud tépni...ide. -tette a kezét mellkasára- De miattam tette, mert elcsesztem!- vett két nagy levegőt, majd folytatta- És...és tudom, hogy már tegnap meg kellett volna tennem ezt,...úgyhogy most megkeresem és hozzám nem méltó módon...könyörögni fogok...az egyetlen nőnek...akit szeretek,...hogy bocsásson meg...nekem!- A mondat végére már jócskán lihegett. Tátott szájjal bámulta rá. El sem tudtam képzelni, hogy volt képes ilyen állapotban mondhatni „megfelelően” fogalmazni. Pár pillanatig leblokkolva néztük egymást, majd felsóhajtott és a kocsi felé indult.

-Kimi. -nyögtem- Kimi! Így nem vezethetsz!- mellé léptem és a kulcsért nyúltam.

-Hogy?- kuncogott fel, közben átvette a kulcsot a másik kezébe.

-Mindketten ittunk.- Bár ő rosszabb állapotban volt. Haragos pillantást küldtem felé. Megvonta a vállát és kinyitotta az autót.

-Nekem Lana mindent megér.

-Még egy...újabb cikket is, amiben a...letartóztatásodról írnak?- összeszűkült szemekkel figyelt.

-Ja. -épp beülni készült, amikor elvettem a kulcsát- Mi a franc! Seba ne baszakodj! Add vissza!- a kocsi orrához sétált én pedig vele szemben álltam a túloldalt.

-Nem! Nem engedem, hogy így kocsiba ülj!- csóváltam a fejem.

-Neked véged van!- elindult, mire én is léptem egyet.

-Kimi, holnap elmondhatsz neki mindent,...

-Ti mit csináltok itt?- mindketten a hang irányába néztünk. Nico volt az egy pohárral a kezében. Akkor jutott szembe, hogy a bulin még nem is láttam Rosberget.

-Ez az állat így akar vezetni. -mutattam rá a kulccsal. Kimi dühösen támaszkodott a motorháztetőn, miközben gyilkos pillantást kaptam tőle.

-Már is indultok?- vonta fel a szemöldökét- Még csak...már hajnali három van?- kikerekedett szemekkel nézte az óráját.

-Ja...szóval már holnap van. Emlékszel? Beszélnem...kell Lanával.- Sziszegte lassan Kimi. Felegyenesedett és felém indult.

-Szerinted fent van ilyenkor?- néztem rá kérdőn- Különben sem díjazná, ha részegen nyaggatnád.

-Nem érdekel a véleményed! Add ide azt a rohadt kulcsot!- nagy léptekkel indult felém.

-Kimi! Sebának igaza van! Nem vezethetsz így!- állt közénk Nico- Mi lenne, ha őt hívnátok fel, hogy vigyen haza titeket? Vagy valami.- Kimi felhúzott szemöldökkel bámult rá, de én tudtam, hogy igaza van, mert a finn addig nem nyugszik, ameddig nem beszél vele.

-De nekem úgy sem veszi fel. -vonta meg a vállát lemondón, mint egy durcás gyerek.

-Ezért vagyok én itt. -húztam elő a telefonomat mosolyogva. Kimi felsóhajtott, majd nekidőlt a kocsinak. Pár lépést hátráltam tőlük.

-Igen?- épp készültem lerakni, amikor meghallottam az álmos rekedtes hangot a vonal másik végén. Kifújtam bent tartott levegőm és nehezen, de megszólaltam.

-Lana... Szia. Itt Sebastian. Bocsánat a késői zavarásért, de...lehetne egy apró kérésem?- csukott szemmel végigsimítottam a tarkómon.

-Hajnali háromkor?- dünnyögte alig hallhatóan, vagy már a hallásom is cserben hagyott.

-Hát...az az igazság, hogy kicsit ittasak vagyunk Kimivel...és mivel Hanna nincs itt téged kell, hogy megkérjelek, valahogy juttass haza minket.

-Seba...én szívesen segítenék, de...most Kimi és én...

-Tudom, hogy összevesztetek...és nem is kérlek rá, hogy beszélj vele, csak....szeretnénk visszajutni a szállodába.- magyarázkodtam- Kérlek Lana...még taxit sem tudunk fogni... -mindent mondtam, ami eszembe jutott, abban bízva, hogy beleegyezik és tényleg eljön-...mert Kimi kocsival jött és minden áron vezetni akar...

-Mi?- a hangja két oktávval feljebb szaladt és éberebb lett- Seba!! Igaz nem hagytad, hogy részegen autóba üljön?!!

-Elvettem a kulcsát, de...-a vállam fölött hátra pillantottam, már csak Kimi volt ott egyedül-...úgy látom eléggé ki van borulva. Pár pillanatnyi csend következett. Komolyan azt hittem letette.

-Lana?!

-Ii...Itt vagyok. -hadarta- Oké...tíz perc és megyek.

-Ohh...ezer köszönet. -felsóhajtva becsuktam a szemem.

-Figyelj rá kérlek!- suttogta.

-Meglesz. -de már lerakta. Zsebre csúsztattam a telefonom, majd visszaballagtam Kimihez.

-Na?- nézett rám fáradt, csillogó szemekkel.

-Tíz perc és itt van. -én is nekidőltem az autónak, üresen bámultunk magunk lé.

-Hát...ezt nem így terveztem. -törte meg a hosszú csendet suttogva.

-Mit?- lassan felé fordítottam a fejem.

-Nem...ÍGY akartam újra beszélni vele. De...mindegy, csak minden jó legyen végre.-csóválta fejét a földet bámulva- Így elcseszni valamit... -arca elkomorodott, majd egyszer csak nevetni kezdett. Meglepetten néztem rá. Összepréseltem ajkaimat, semmit sem szóltam. Végül én sem bírtam ki. Együtt nevettünk és az egészben az volt a legjobb, hogy nem tudtuk min, de képtelenek voltunk abbahagyni. Jó érzés volt újra fel szabadultan nevetni látni őt. Talán csak a sok pia miatt, de akkor is jókedvűen álltunk egymás mellett, egy nagyon király buli után Sanghaj kellős közepén.

(LANA SZEMSZÖG)

Csukott szemmel próbáltam kitapogatni merre lehet a telefonom. Szitkozódva feltápászkodtam és előhalásztam az ágy alól.

-Ki a franc az ilyenkor?- dünnyögtem álmosan, majd felvettem- Igen?

-Lana... Szia. Itt Sebastian. Bocsánat a késői zavarásért, de...lehetne egy apró kérésem?- Seb hangjára kipattantak a szemeim, mintha arcon csaptak volna. Kicsit lassan beszélt és elharapta a szavak végét.

-Hajnali háromkor?- kérdeztem rekedten.

-Hát...az az igazság, hogy kicsit ittasak vagyunk Kimivel...és mivel Hanna nincs itt téged kell, hogy megkérjelek, valahogy juttass haza minket.- De honnan? Hát persze, a verseny utáni buli! Ma este mindenki ott van. Teljesen kiment a fejemből, pedig még Kimi is említette. Arcképe akaratlanul is megjelent előttem, melytől óriási gombóc nőtt a torkomban.

-Seba... -kezdtem zavartan. Ötletem sem volt, hogy értessem meg vele a helyzetemet.- ...én szívesen segítenék, de...most Kimi és én...

-Tudom, hogy összevesztetek...és nem is kérlek rá, hogy beszélj vele, csak....szeretnénk visszajutni a szállodába. Kérlek Lana...még taxit sem tudunk fogni,...mert Kimi kocsival jött és minden áron vezetni akar...

-Mi?- szinte felsikoltottam. Ki tudja milyen állapotban lehet most és vezetni akar??!- Seba!! Igaz nem hagytad, hogy részegen autóba üljön?!!

-Elvettem a kulcsát, de...úgy látom eléggé ki van borulva. -egy pillanatra elhallgatott. Gondolataim ide oda cikáztak. Most mi legyen? Egy másodperc leforgása alatt döntöttem el, hogy nem bírom ki hazáig. Látnom kell őt! Nem érdekelt mi az igazság, csak újra látni és ölelni akartam az én szőke finnemet.

-Lana?!- összerezzentem Seba türelmetlen hangjától.

-Ii...Itt vagyok. -dadogtam- Oké...tíz perc és megyek.

-Ohh...ezer köszönet. -sóhajtott fel- A parkolóban várunk.

-Figyelj rá kérlek. -suttogtam félősen, majd leraktam.

Válogatás nélkül, felvettem az első farmert és felsőt, ami a kezembe került, majd pár pillanat alatt megmostam a fogaimat és az arcomat. Még mindig álmosan léptem ki a szobából, szerencsére Rorik elterpeszkedve hortyogott a kanapén, tudtam, hogy egy turmixgéppel sem lehetne felébreszteni. Beleléptem a tornacipőmbe és halkan becsuktam az ajtót. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól is, hogy nemsokára újra beszélnem kell Kimivel. Idegesen ültem be a taxiba. Az összes üzenet és hívás, amit visszanéztem a fejemben motoszkált és tudtam, hogy minden igaz, amit mondott. A fájdalom és a megbánás a hangjában teljesen a padlóhoz vágott. Sosem hallottam őt így és a legrosszabb az volt, hogy mindent én okoztam. A szemeimet marták a könnyek. Alig vártam, hogy végre elmondhassam naki mit érzek iránta.

-Oké, hát...ez érdekes lesz. -sóhajtottam fel, a parkolóban lévő milliónyi autó láttán.

Már a harmadik sorban kutattam a fekete BMW után. Ráadásul én hülye még egy pulcsit sem hoztam magammal, így majdnem reszketve az álmosságtól vonszoltam magam tovább. Mikor megláttam Sebát, szinte futni kezdtem. Ő is felém fordult, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. De Kimit sehol sem láttam.

-Végre!- ölelt meg Seb.

-Hol van?- néztem körbe idegesen.

-A hátsó ülésen alszik. -mutatott a háta mögé- Elég sokat ivott...Többet mint én, pedig én is túlzásba vittem. -bólogatott vigyorogva- Holnap ezt nem fogom megköszönni magamnak. Itt a kulcs. -a kezembe nyomta és beült előre. Közelebb hajolva az ablakhoz láttam, hogy Kimi összegömbölyödve elfoglalja az egész hátsó ülést. Seba csendben gubbasztott mellettem, egy kicsit sem hasonlított az igazi énjére, akinek be nem áll a szája és egyfolytában vigyorog. Fáradt, kék szemeivel néha rám pillantott, majd elmosolyodott.

-Köszi, hogy értünk jöttél. -dünnyögte, miközben csukott szemmel hátradöntötte a fejét.

-Ez a legkevesebb...azok után, amiket Kimi fejéhez vágtam. -az emlékek hatására összeszorult a szívem.

-Mondta, hogy már megint róla és Jenniről cikkeznek...vagy mi...és ezen kaptatok össze. -oldalra fordította a fejét és hátranézett. -Nem lennék most a helyében...mármint...-pillantott rám gyorsan-...ennyi pia után én nem szívesen kelnék fel reggel.

-Szerintem túléli. -mosolyodtam el- De neked is lesznek gondjaid.

-Amúgy csak egyszer láttam őt ennyit inni. Amikor Jennivel csúnyán összevesztek, szervezett egy jachtos partit. Csak haverokkal. Akkor is ugyan ezt csinálta...mint ma este. „Felejteni akarok” jelmondattal annyit ivott míg ki nem ütötte magát. -úgy szorítottam a kormányt, ahogy csak bírtam. Felejteni akarok?! Őszintén reménykedtem abban, hogy viszont szeret még és megbocsájt nekem a hülye hisztimért. Seba lassan kimászott a kocsiból míg én halkan kinyitottam a hátsó ajtót.

-Mit csináljunk vele?- néztem a németre tanácstalanul. Megigazította az ingnyakát, mintha olyan szükséges lenne és közelebb jött.

-Segítek felvinni. -szerencsére közel parkoltam a bejárathoz, így miután sikerült valamennyire felébresztenünk őt, a vállunkra véve bevonszoltuk. Őszintén szólva azt hittem meg sem bírom majd mozdítani, de sikerült és baromira hálás voltam Sebának, hogy segít nekem, nekünk. A recepciós lány egy kicsit furán nézett ránk, amikor beléptünk az előcsarnokba, de nem szólt semmit. Kimi szinte végigaludta az egész utat a szobáig. Lassan letettük az ágyra, nem kelt fel csak a hasára fordult. Sebával mosolyogva egymásra néztünk.

-Kösz Seb,...hogy ott voltál vele.

-Ő is ezt tette volna.- nézett újra az alvó finnre- Jó srác ő csak...apró gondjai vannak az érzelmei kimutatásával...-kuncogott halkan- ...na meg az ivással.

-Igen. -nagyot sóhajtva én is felnevettem. Sokkal felszabadultabbnak éreztem magam, hogy újra Kimi közelében lehetek és, hogy sikeresen visszajuttattuk ide.

-Hát akkor...ha nem kell több segítség én elhúzom a csíkot. Rám fér egy kis alvás mielőtt Heikki az edzőterembe rángat.- elfintorodott.

-Persze, menj csak. -helyeseltem- Köszi,...még egyszer. -néztem rá hálásan.

-Én kösz, hogy megmentettél minket egy olyan cikktől, ami miatt hónapokig magyarázkodhattunk volna. -vigyorgott az ajtóban állva, majd egy bólintással lelépett.

Kimi a hátára fordult és horkolni kezdett. Kimondhatatlanul hiányzott a közelsége. A szám szélét rágcsálva közelebb léptem és óvatosan végigsimítottam az arcán. Képtelen voltam ott hagyni őt, még egyszer nem tudnám megtenni. Vágytam az érintéseire és meleg ölelésére és tudtam, hogy előbb utóbb meg kell beszélnünk a dolgokat. Érintésemre összerezzent, mire teljesen lemerevedtem. Nem ébredt fel, helyette az oldalára fordult és tovább szuszogott. Nem bírtam tovább, lerúgtam a cipőimet és mellé fészkeltem magam. Arcomat a hátába temettem és átöleltem a derekát is. A jól ismert, édes Kimi illat teljesen feloldotta testemet régóta kínzó görcsöt. Éreztem, hogy hozzá tartozom és legszívesebben soha nem engedtem volna el. Mintha a gyerekkori macimat ölelgetném, amit a világ minden kincséért sem adtam volna oda senkinek, mert ő a mindenem. Elmosolyodtam a gondolataimon, teljes melegséggel a bensőmben. Kimi nagyobbat sóhajtott és karját az enyémre fektette, majd automatikusan megfogta a kezem. Mindig ezt csinálta, ha álmában a kezéhez értem, de sosem említettem neki. Szerettem volna, ha vannak olyan dolgok, amelyeket csak én tudok róla és más senki a világon. Fáradtan becsuktam a szemem és magam sem tudtam miért, de úgy éreztem, minden rendeződik köztünk és a holnap jobb lesz.

4.fejezet

Sziasztok! :)
Itt a 4. fejezet! :D
Kicsit késve, de a nyári szünet utolsó napjára meghoztam!
Bevallom, elég elkeserítő, hogy elfogytak ezek a hosszú, az írásra legalkalmasabb napok, :(
de remélem eztán is változatlanul támadnak majd az ihletek és haladni fog a sztori, mert a tanulás mellett lazítás is kell nemde? ;)
Szóval...én ezzel a fejezettel búcsúzom a nyártól. :/ Talán kicsit tükrözi is a hangulatot, mert egy F1-es pilóta élete sem fenékig tejfel! :D A zenéket hallgassátok szeretettel, gyönyörű számok és segítettek az írásban is! ;)
Jó olvasást!

4.fejezet

(KIMI SZEMSZÖG)

http://www.youtube.com/watch?v=fJB-rsz0CNM

Miért történik ez velünk? Lassan leengedtem a kezem magam mellé és a fehér ajtót bámulva moccanni sem tudtam. Miután Lana kilépett azon az ajtón, gondolataim megállíthatatlanul körülötte kezdtek száguldozni. Elment és én semmit sem tettem, hogy magam mellett tartsam. Tudtam, hogy utána kell rohannom, de lábaim a földbe gyökereztek, mintha akadályozni akarnának. Elrontottam mindent. Megint. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mind ez megtörtént, hogy az a nő, akit tiszta szívemből szeretek, akit előző nap még boldog mosollyal láttam rám nézni, most menekül előlem és látni sem akar, mert az én hibámból nem bízik bennem. Kezeimet ökölbe szorítottam, majd minden mérgemet belesűrítve óriási ütést mértem a falba. Nem éreztem fájdalmat csak dühöt és aggodalmat. Tudtam, nem sokára a pályán kell lennem, de abban a pillanatban lehetetlennek tartottam, hogy végig tudjam csinálni az időmérőt. Lana nélkül nem megy! Magam mellett kell tudnom! Végül Mark kétszeri hívása után összeszedtem magam és a szokásos álcámat magamra húzva indultam el versenyezni. Persze hűséges edzőm, jó emberismerő révén egyből faggatni kezdett a történtekről, de mind hiába. Óriási erőfeszítéssel, képes voltam magamban tartani az őrjöngő énemet, aki legszívesebben az aggodalomtól ordítva rohant volna Lana keresésére. Ehelyett bukósisakkal a fejemen ücsörögtem autómban arra várva, hogy elkezdjük az első köröket és gondolataim egy kicsit más felé terelődjenek... A nap végére az időmérőn, végül sikerült összehoznom egy második helyet is, amiért csapatom kiváltképp megdicsért, de nem tudtam ezzel foglalkozni. 

Amikor időm jutott rá, megpróbáltam felhívni Lanát, valamint millió üzenetet hagytam rögzítőjén is, de semmi válasz nem jött. Később összefutottam Sebával, de teljesen ki volt bukva 9. helye miatt, így kb mindketten egyforma hangulatban voltunk. Épp az öltözőm felé indultam egy kis magányra vágyva, amikor valaki elkapta a karom.

-Kimi ez így nem mehet tovább. -suttogott a mély férfi hang. Mark volt az. Szemöldökét összevonva fordított maga felé.

-Micsoda?- összepréselt ajkakkal értetlenül néztem rá.

-Ez...-mutatott rám-...amit ma művelsz.

-Talán nem voltam elég jó a pályán?- vontam fel egyik szemöldököm. Láttam rajta, hogy nem a teljesítményemre gondolt.

-De, nagyon is... -bólintott-...és azért meg is érdemled a dicséretet, de látom, hogy valami nincs rendben veled odabent. -egyik ujjával a homlokomra koppintott.

-Csak rossz napom van. -hadartam el, majd zsebre vágtam a kezem.

-Nem. Ez több annál. Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mikor van rossz napod és mikor bánt valami... -vállamra tette a kezét- ...és ameddig nem beszélsz róla nem tudok segíteni...

-Ki a franc kért meg rá, hogy segíts nekem?!- hirtelen visszatérő haragom lángra lobbant és kiabálni kezdtem. Több szempár szegeződött ránk, de amint rájuk pillantottam mindenki folytatta teendőjét. Fogtam magam és beléptem az öltözőbe, de az ajtó újra kinyílt.

-Kimi...

-Nem Mark! Ezt te nem érted! Nem tudsz.... -teljesen elborult az agyam. Miért nem hagytok békén végre?!

-Olvastam a cikket és Riku már dolgozik a visszavágáson. -karba tett kézzel nekidőlt a falnak.

-...segíteni...-egy pillanatra elhallgattam, majd nagyot sóhajtva lehuppantam a hozzám legközelebb lévő ülőalkalmatosságra- Mindent elcsesztem. -csukott szemmel hátrahajtottam a fejem, de az agyamat régóta nyúzó fejfájásom csak erősödött.

-Tudtam, hogy összevesztetek. -hallottam, hogy arrébb lépked, majd leül a kanapéra- Nem hallgattál rám, mikor azt mondtam, jobb ha Lana is tud róla, hogy a volt nejeddel találkozol.

-A franc se gondolta, hogy a világ legeldugottabb kávézója körül is fotósok bujkálnak!- hirtelen kaptam fel a fejem, mire egy kicsit megszédültem.- Atya ég, szétmegy a fejem. -kezeimet a szememre szorítva dőltem előre- Ráadásul azt sem tudom, most hol lehet. Csúnyán összevesztünk, aztán elrohant valahová a bőröndjével...

-A bőröndjével?- hangja meglepett volt- Kimi...mit mondtál neki?

-Én...nem tudom...-ráztam meg a fejem-...csak veszekedtünk aztán...Mark én megőrülök, ha valami baja esik...

-Figyelj. -lejjebb csúsztattam tenyeremet a számig, ő előre dőlt és a térdére támaszkodott- Kimi figyelj rám. Lana egy okos lány és szeret téged.

-És ez a kettő, hogy függ össze?- pislogtam nagyokat, a fejem pokolian fájt.

-Úgy, hogy hamar rájön majd, semmi értelme ennek az idióta firkálmánynak és visszajön, hogy megbeszéljétek a történteket, mert...az a lány...szinte elolvad melletted... -jól estek Mark szavai, s mikor eszembe jutott édes, csilingelő nevetése, apró mosoly kúszott a szám sarkába- ...és tudom, hogy te is így érzel, mert Lanával sokkal felszabadultabb vagy, mint Jennivel voltál. Sőt még a kamerák előtt is többet mosolyogsz, ami tényleg elég ritka nálad. -tette hozzá nevetve- Valld be végre, hogy odáig vagy érte és ez nem csak egy Icemanes fellángolás, mert mióta ismerlek sosem hallottalak ennyit beszélni egy lányról. -vigyorodott el.

-Menj már!- csaptam vállon mosolyogva, de jó kedvem nem tartott sokáig- Szeretném, ha most itt lenne. -felsóhajtva dőltem hátra, úgy éreztem semmi erőm sem maradt a nap folytatására.

-Kimi. Visszakapod őt nyugi. -felállt és a vállamra tette a kezét- De egy ilyen dolog megértéséhez és feldolgozásához idő kell mindenkinek.

-Igazad van. De mégis nekem kell helyretennem mindent...

-Ne törd magad azon, amin már nem lehet változtatni. Biztos vagyok benne, hogy helyre kerülnek a dolgok köztetek és tudom, hogy nehéz,....de most a jelenre kell koncentrálnod és a holnapi versenyre. -biztatón rám mosolygott. Szótlanul bólogattam magam elé bámulva. Tudtam, hogy azt kell tennem, amit mond. Hisz ez a munkahelyem, ahol nem számít mit érzek belül, csak a teljesítmény a lényeg és senkit nem fog érdekelni, miért rontottam csak az számít, hogy megtörtént.

-Menj és pihend ki magad holnapra. - Mark adott még pár nyugtató tanácsot és egy fájdalomcsillapítót, majd felajánlott egy lazító masszázst is, aminek semmilyen szükségét nem éreztem, tekintve, hogy képtelen voltam elfelejteni a reggel történteket, így elhalasztottuk másnapra. Szerencsére a délután folyamán senkinek sem volt szüksége rám, Eric egy gyors egyeztetés után el is engedett. Majdnem félholtként vergődtem vissza a szállodába. Elegem volt mindenből és mindenkiből, az állandó jó pofizásból és jóllétem bizonygatásából is. Ráadásul aznap még a semmitmondó álarcom is cserben hagyott, ugyanis érzelmeim teljesem legyőztek és mindenki azt kérdezte, jól vagyok e. Úgy éreztem, a nap minden erőmet elszívja, kicsit sem voltam hozzászokva a meleghez. Északi származásom ellenére mondhatni jól kijöttem a hőséggel, de hosszú távon képtelen voltam elviselni, kivéve jégkrém, hideg víz és napszemüveg társaságában. A szálloda előcsarnokában hűs levegő csapott meg. Szinte megkönnyebbülés volt belépni. Mély lélegzetet vettem, majd napszemüvegemet a pólóm nyakára tűztem. Csodálkozva néztem körül, a terem csaknem üres volt. Rajtam és a recepciós lányon kívül csak egy nő volt ott. Kecsesen odasétált egy fotelhez és lapozgatni kezdte az asztalon lévő újságot. Elegáns fekete ruhát és egy hozzá illő nagy kalapot viselt. Miközben a színes oldalakat nézegette, néha megállt, elmosolyodott és az órájára pillantott. Lézengő gondolataimat a lift ajtajának kattanása zavarta meg. A nő az ölébe ejtette újságját, s a hang irányába kapta fejét mintha várna valakit, de nem igazán keltette fel figyelmét az érkező férfi. Viszont az enyémet annál inkább. Mikor megpillantottam Rorikot, újra feszültség rántotta össze a bensőm. Lana! Tudtam, hogy gyerekkora óta szoros kapcsolat fűzi testvéréhez és ha lehetett mindent megbeszélt vele, de a nap folyamán egyszer sem jutott eszembe, hogy a fiú is a szállodában van. Végtére is hová menne legelőször egy felbőszült lány, egy idegen helyen, ha nem a tesójához, akit a legjobban ismer? Azonnal tudni akartam, hogy jól van-e és magam mellett tudni végre. Megnyaltam száraz ajkaimat, majd nagyot nyelve a fiú felé indultam. Fürkésző tekintetét rám szegezte és gyanakodva mért végig.

-Szia. -kezdtem zavartan.

-Kimi mégis mit jelentsen ez az egész?- köszönés nélkül hitetlenkedve csóválta a fejét. Ijedten felpillantottam, majd erőtlenül kifújtam bent tartott lélegzetem.

-Te is hiszel a sajtónak?- dünnyögtem a padlót bámulva.

-Egy pillanatra tényleg megfordult a fejemben, hogy higgyek...

-Nagyon ki van borulva?- sandítottam fel.

-Az nem kifejezés. -bólogatott hevesen, mire nagyot nyeltem- Próbáltam beszélni a fejével, de folyton azt hajtogatja, hogy biztos csak egy újabb futókapcsolatra volt szükséged és... attól fél, Jenny tényleg vissza akart csábítani. Kimi én megértem, hogy csendben le akartad zavarni ezt a dolgot, de igazán szólhattál volna neki... -zöldes szemét összehúzta, miközben beszélt- Tudod, hogy milyen...

-Futókapcsolatra?- kérdeztem összevont szemöldökkel, de ahogy kimondtam, eszembe jutott miért gondolja ezt. A házasságom utolsó éveiben valóban kezdett feléledni a kicsapongó, csajozós énem és kihasználtam a pillanatokat, amikor ezernyi csinos nő nyúlt utánam. Lana fotográfus révén a médiából tudta ezt és igaz, hogy a megismerkedésünkkor már nem voltam házas, de ő rögtön a harmadik találkánkon közölte velem, hogy szeretne tisztában lenni a dolgokkal és jobb, ha akkor elmondom neki mi az igazi szándékom a kapcsolatunkkal. Már akkor beleszerettem szókimondó, tiszta énjébe.- Szeretem Lanát....én sosem lennék képes rá, hogy ilyet tegyek vele. -néztem bele őszintén Rorik mélyzöld szemeibe.

-Tudom és csakis amiatt hiszek neked, amit a múltkor mondtál. -ajkait vékony vonallá préselte, mintha tanácstalan lenne- A tesóm tényleg boldogabb melletted mint valaha, de úgy láttam ez a dolog nagyon mélyen sújtotta és bocs, hogy ezt mondom, de igaza van, én is kiborultam volna. -nagyot sóhajtva bólintottam, beletörődve, hogy semmit sem tehettem abban a pillanatban- Kimi. -a vállamra tette a kezét- Lana tudja mi a helyes és bár egy utazóval állított be hozzám, azzal a kéréssel, hogy hadd maradjon, hamar rájön, hogy nem tud meglenni nélküled. Ezt már most látom, mert ismerem a tesómat. -elmosolyodott és kicsit megrázta a vállam.

-Remélem, igazad van. -súgtam bágyadttan- Legszívesebben felmennék hozzá, de félek, csak rontanék a helyzetemen.

-Szerintem sem jó ötlet. -értett egyet suttogva- Várd meg, hogy ő lépjen előbb, aztán...majd kialakulnak a dolgok. -biztatásképp újra elmosolyodott- Amúgy jó voltál ma. -váltott témát hirtelen- Gratulálok a 2. helyhez, és azt hiszem nem teszek rosszat azzal ha elmondom,...-kicsit közelebb lépett- ...hogy Lana utánad kérdezősködött mikor hazaértem.

-Komolyan?- néztem rá óriási szemekkel, miközben melegség öntött el és egyre nagyobb vágy, hogy láthassam. A nap első jó híre!

-Ja, és mintha egy pici mosolyt is láttam volna a szája szélén... de lehet csak képzelődtem. -mutatott rá vigyorogva az említett testrészre. Miután Rorik lelépett, jobb kedvvel tértem vissza a szobámba. Jól estek a fiú támogató szavai és tudtam, hogy igaza van. Ha már ennyire elcsesztem a dolgokat, tartozom annyival Lanának, hogy időt adok neki és tiszteletben tartom döntését.

http://www.youtube.com/watch?v=ChYfBX4MDkU

Fáradtan dőltem neki az erkély korlátjának egy pohár hideg sör társaságában. Az utóbbi hetekben teljesen elfelejtettem, milyen az ha egyedül ücsörgök a gondolataimba zuhanva és irtó szarul esett, hogy újra ezt kell tennem. Szükségem volt Lanára, az ölelésére, az illatára, a nyugtató jelenlétére. Egyszerűen túl sok volt egyszerre, hogy a versenyre is koncentráljak, miközben nem lehettem biztos benne, hogy visszakapom a nőt, akiért ölni tudnék. A nap egyre lomhábban vánszorgott lefelé, nem akart véget vetni a szörnyen hosszú és fárasztó napomnak. De az éjszaka sem volt jobb. Hiába vártam őt, nem jött vissza hozzám. Az órák csak teltek, míg én nyugtalanul forgolódtam óriási ágyamban egyedül. Végül eszembe jutott az egyetlen megoldás. Jégkrém. Két hideg édesség után a szám szélét rágcsálva ültem a nappaliban a telefonommal szemezve. Nem bírtam tovább, muszáj volt még egyszer közölnöm Lanával, hogy szeretem és akarom őt.

Remegő ujjamat a küldés felé tartottam, majd csukott szemmel hozzáértem a képernyőhöz. Nem akartam mást csak végre elfelejteni a történteket és visszakapni őt. Szó szerint visszavonszoltam magam a hálóba és a plafont bámulva a másnapi versenyemen kezdtem gondolkodni. Tudtam, hogy rég aludnom kéne, ahhoz, hogy másnap ne legyek goromba mindenkivel, de képtelen voltam becsukni a szemem, mert ha reggel kinyitom őket, újra egyedül találom magam és képtelen leszek elviselni Lana hiányát.

(LANA SZEMSZÖG)

-Nem tudom elmondani, milyen hálás vagyok, hogy elviseled a hisztis tesódat ilyenkor is. -húztam el szám, miközben letettem a teásbögrémet.

-Van más választásom?- kérdezte mosolyogva, mire megforgattam a szemeimet- Amúgy nem vagy hisztis. Sosem voltál az. Csak így reagálod le a dolgokat. -vonta meg a vállát lazán, majd folytatta vacsoráját. Hálából apró mosolyt küldtem felé. Hirtelen eszembe jutottak a reggel történtek és Kimi hívásai, üzenetei, amelyekre egyetlen választ sem írtam. Minden alkalommal összeszorult a szívem, amikor az ő neve jelent meg a kijelzőn és végül sírásban törtem ki. Hálát adtam az égnek, hogy egész nap egyedül lehettem és senki sem látott Kimi után zokogni. Az elmém egyik fele tudta, hogy a leghelyesebb döntés az, ha visszamegyek hozzá és normálisan megbeszéljük a dolgokat, azonban a másik visszatartott és csak egyetlen kérdést ismételgetett a fejemben. Ha ezt nem mondta el, mi másban hazudhatott még? Éreztem, hogy a torkom összeszorul, de nem akartam újra Rorik előtt elsírni magam.

-Fáradt vagyok. Megyek lefekszem. -felsóhajtva az órára pillantottam.

-Jó, pihend ki magad. Majd én alszok a kanapén. -intett fejével a nappali felé.

-Köszi. -lassan feltápászkodtam az asztaltól, majd a hálóba indultam.

-Lana.

-Hmm?

-Holnap...verseny. -nézett rám jelentőségteljesen.

-Tudom. -a padlót kezdtem bámulni. Ez már nekem is eszembe jutott.

-És....

-Nem megyek. -vágtam rá rögtön.

-Ahogy gondolod. -összepréselte ajkait.

-Jó éjt Rorik. -hadartam gyorsan, majd elvonultam.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, zokogás tört ki belőlem. Gyorsan felkaptam egy párnát és beletemettem arcomat. Kimi hiánya egyenesem magával húzott a mélységbe és én képtelen voltam küzdeni ellene. http://www.youtube.com/watch?v=cfcBkZGy8IQ

Féltem. Nagyon féltem, hogy elveszítem őt és vége lesz a kapcsolatunknak. Könnyes szemekkel bámultam magam előtt a szőnyeget, melyet megvilágított a hold erkélyről érkező fénye. Csak ültem ott és forgott az agyam. Az együtt töltött hetek, a csókok, az érintései, a hangja, minden hiányzott, ami vele volt kapcsolatban. De tudtam, ha átmegyek hozzá, nem bírom ki sírás nélkül és ugyan az történne mint reggel. Most a versenyre kell koncentrálnia, nem terelhetem más felé a gondolatait.

Hirtelen rezzentem össze telefonom rezgésére. Négykézláb az éjjeli szekrényhez másztam és gondolkodás nélkül megnyitottam az üzenetet.

Lana....szeretném ha tudnád, hogy baromira sajnálom ezt az egészet és elhiszem, hogy dühös vagy rám, de beleőrülök, ha nem mondhatom el az igazat... HIÁNYZOL MELLŐLEM és... egyszerűen nem tudok nélküled gondolkodni. Minden vágyam az, hogy milliószor elmondhassam neked azt a bizonyos „bűvös szót”, amit úgy kedvelsz, de önző módon talán túl kevésszer mondtam ki hangosan. Az én számból elég nyálasan hangzanak az ilyen szavak.....de mégis kimondom őket, mert SZRETLEK LANA HARVEY!!! SZERETLEK, SZERETLEK, SZERETLEK!!!

Könnyeim teljesen elhomályosították az utolsó szavakat, de még kivehetőek voltak. A szívem, majd kiugrott a helyéről. Óriási lelkiismeret-furdalás kerített hatalmába, mert elrohantam és nem hallgattam meg őt.

-Én is szeretlek Kimi. -suttogtam szaggatottan, majd felmásztam az ágyra, de tekintetem végig az üzeneten maradt. Óráig tartó sírdogálás és gondolkodás után még mindig azon a döntésen voltam, hogy nem tudok Kimi nélkül élni.