Iceman's paddock

14.fejezet

Sziasztok! :)

Végre elérkeztem idáig és felkerült az új fejezet! :) Elképesztő, milyen hamar telnek ezek a tavaszi napok. 

MIÉRT CSAK 24 ÓRÁBÓL ÁLLNAK?? 

 Nagyon köszönöm a sok-sok szavazatot! :) Örülök, hogy egyre többen néztek be hozzám! (Ha esetleg egy-két sorban még le is írnátok, milyen volt a rész, azt is nagyon megköszönném. :P )
Ez a fejezet, úgymond egy pici búcsúrész.... :/ Nem kell megijedni, nem fogom bezárni a blogot! Csak egy kisebb szünetre lenne most szükségem, hogy utolérjem saját magamat. :) Vannak ihletek fejezetalapok készenlétben, de valahogy nem fér bele az időmbe tökéletesre írni őket :( és semmiképp sem szeretnék hiányos fejezetekkel állni elétek. Köszönöm a megértést, remélem minél hamarabb lemegy rólam ez a nehéz időszak és újult erővel jönnek, majd a fejezetek ehhez a sztorihoz. :)
Ui.: GO KIMI GOO! ;)

Jó olvasást! :)

14.fejezet

(LANA SZEMSZÖG)

Már a negyedik napot töltöttük Finnországban és én egyre jobban éreztem magam ott. A fiúkkal sokat mókáztunk, egyfolytában dőlt belőlük a szó vagy épp kérdeztek. Imádom őket! Kims apró sértődöttséggel meg is jegyezte, hogy ő már senkit sem érdekel. Reggel hamarabb keltem mint ő, így engesztelésképp lesétáltam a konyhába, hogy valami reggelifélét készítsek az uraságnak, de Paula már megelőzött. Odalent finom illatok fogadtak.

-Jó reggelt.- léptem be mosolyogva a helyiségbe.

-Jó reggelt Lana.- épp az asztalra tett egy nagy kancsó narancslevet. Szinte összefutott a nyál a számban.

-Mmm....de jó illat van. Segítsek valamit?- léptem közelebb, miközben összekötöttem a hajamat.

-Már csak az evőeszközök hiányoznak. Kimi még alszik?- kuncogva az órára pillantott- Bár ez buta kérdés, reggel nyolc neki még hajnal.- mosolyogva bólintottam. Igaza volt, néha alig tudtam kihúzni az ágyból, de nagyon is élveztem, jó dolog reggel hozzábújni és puszikkal keltegetni őt. Na meg az a morgós reggeli hang....- De Rami sem különb.- legyintett mosolyogva- Mindketten az apjukra ütöttek, ha alvásról van szó. Ah....Räikkönenek.- egymásra pillantva, egyszerre nevettünk fel. Mire megterítettük az asztalt, Kims jókedvvel lépett be hozzánk.

-Mi ez a viháncolás itt?- jött oda egy reggeli pusziért.

-Te jó ég! Mi ütött beléd fiam?

-Miért? Mit csináltam?- pislogott félig álmosan, kissé meglepetten Paulára.

-Fél kilenc sincs és már a konyhában vagy...

-Ó anya. -pislogott laposan- Ha gondoljátok, még visszadőlhetek egy kicsit.- hátrált ki a konyhából sunyi mosollyal, de elkaptam a karját és átöleltem.

-Nee...már kész a reggeli.

-Igen. Ha már lent vagytok, mindegy, ha pizsamában esztek.- bólintott Paula. Bár a pizsama Kiminél egy pólót boxerral, nálam pedig egy rövidnadrágot trikóval jelentett.

A reggelit hármasban fogyasztottuk el, így elmaradt az ágyban nassolás. De Kimi így is jó hangulatban viccelődött mellettem. Evés után gyorsan átvállaltam Paulától a rendrakást és mosogatást, Kimi pedig végignyúlt a kanapén a TV előtt.

-Á hoki...mi más.- csóváltam meg a fejem mellébújva.

-Másért nem is érdemes TV-t nézni.- vigyorogva vállat vont.

-Na és a futamok?

-Valahogy nem hoz lázba, hogy a TV-ben is visszanézzem, mit alkottam a pályán. Egy barna bombázó viszont annál inkább.- mosolyogva a nyakamhoz hajolt, szinte beleborzongtam érintéseibe. Ujjait ugyanakkor futtatta végig oldalamon, mikor ajkai az enyémre találtak. Boldogan kuncogtam bele csókjaiba. Végül a romantikusnak induló pillanat, nevetésbe váltott át. Kims a derekamnál fogva gördült le velünk a földre, én pont rázuhantam. Mikor előtör a felszabadult gyerek énünk, egyikünkkel sem lehet bírni. Imádom, hogy Kims olyankor épp úgy viselkedik, mint én, és ketten nevetünk mindenfélén. Az utóbbi napokban ez gyakran előfordult. Mikor a srácok Paulánál voltak, le sem akartak szállni rólunk. Ramiéknak délutánonként úgy kellett hazaimádkozni őket. Szerencsére nem volt messze az itteni házuk, így minden nap át tudtak nézni. Sokat társasoztunk, játszottunk, vagy épp élménybeszámolót tartottak Kiminek, milyen jól megy nekik a kartozás és a többi...Így merült fel az az ötlet is, hogy amíg ott vagyunk, nézzünk ki a gokartpályára is. Persze mind a négy gép őrült helyeslően bólogatott Juu ötletére.

(KIMI SZEMSZÖG)

-Nézd csak!- Ramival a korlátnak támaszkodva figyeltük a két kölyköt, ahogy a versenypályát tapossák. Nagyon régen láttam már őket vezetni és egy percig se gondoltam volna, hogy azóta ennyit fejlődtek.- Láttad? Na ezt mondtam.

-Szerintem a helyén volt.- vont vállat a tesóm.

-Igen, jól csinálta, de láttad azt a mozdulatot? Mikor mellé ért, kicsit ráhúzta a kormányt. Titus agresszívabban vezet,...Juu óvatosabb és szerintem ezért választ mindig jobb ívet.- nagyon hasonlított a vezetési technikájuk, mégis mindkettejükben volt valami, amit jobban csináltak. Így egész érdekessé válnak majd a versenyeik. Elképesztő, milyen pillanatokban tudtak úgy reagálni, ahogy nekem már tuti nem menne. Csak lestem őket, büszke mosollyal, ahogy Rami is.

-Baszki ezek lassan lenyomnak minket.- fordultam felé vigyorogva.

-Ez már nekem is eszembe jutott.- bólintott helyeslően- Néha olyan mintha magunkat látnám.- újra a fiúk felé pillantottunk.

-Hát elég régen volt az tuti.- sóhajtottam fel visszaemlékezve- De van hasonlóság.

-Semmit sem akarok rájuk erőltetni,...de nézd meg milyen jók. Vétek lenne, ha más irányba terelnénk őket, és bár Kristii is fél, hogy bajuk esik, a fejlődésüket látva nem bánja, hogy sokat vannak gépközelben.

-Én is hagynám nekik...csinálják csak, ha tetszik, aztán ha hobbiszinten marad se baj. Legalább tudnak valamit.- pár pillanatig csendben figyeltük ahogy köröznek- De tényleg nem kéne abbahagyniuk.- fintorodtam el, volt hozzá érzékük az tény. De hát csak Räikkönenek!

Miután Lanáék is csatlakoztak hozzánk, persze azonnal csinált pár képet a fiúkról.

-Apám, nézd meg! Saját fotográfusuk van, egyesek meg vagyonokat fizetnek pár jó képért a királykategóriában!- böktem oldalba vigyorogva tesómat. Lana egy pillanatra elvette a szeme elől a gépet, majd édesen ránk mosolygott.

-Az én száguldó ördögeimnek mindent!

-Igazad van. Tényleg azok!- kuncogott fel Kristii, s összevont szemekkel felénk pillantott- Nem is tudom kikre emlékeztetnek.

-Akiktől volt mit tanulniuk.- vigyorodtam el átölelve Lana derekát, de még cinkosan Ramira pillantva. A vállára támasztottam államat és magamhoz húztam. Elképesztő, hogy nem unja a folyamatos kattintgatást. De fogadni mertem volna, hogy brutál jó képek lesznek.

-Belemozdítottál...- mosolyogva nekem dőlt, s a kezemre csúsztatta az övét.

-Bocsi.- súgtam a fülébe, mire ő megfordult ölelésemben és édes ajkait az enyémekre nyomta.

-Nem haragszom.- Ó azok az elbűvölő szemek! Mosolyogva újra megcsókoltam, ami kicsit hosszúra és vadabbra sikeredett.

A fiúk hamar lerakták a járgányokat, félig kibújva overalljukból és égnek álló izzadt hajjal battyogtak vissza az asztalokhoz, ahol ütünk.

-Már meguntátok?- pislogott rájuk Rami csodálkozva.

-Ja.

-Nem! Én csak éhes vagyok.- javította ki tesóját Justuu, majd mellém ült.

-Aha! Szóval itt a bökkenő!- ráncoltam a homlokom nevetve- Éhesen nem is lehet vezetni.

-Hát nem.- vigyorogva megigazította a séróját. Akkor vettem észre mennyire hasonlít Ramira. Imádom ezeket a kölyköket!

-Már éhesek is lehettek. Mindjárt egy óra.- pillantott az órájára Kristii- Mama már hívott is, hogy otthon vár az ebéddel.

-Hú, de jó! Menjünk!

-Héhé! Sisak?- szólt utánuk Rami, mikor futásnak eredtek.

-Ja,tényleg.

-Nem baj, hagyd Rami! Jók lesznek nekem, tartaléknak. -nyúltam értük vigyorogva.

-Ó persze!- nevetettek fel- Nem is jók rád!

-Meg most kaptuk apától.

-Hát akkor, majd vesz másikat.- tettem a fejem tetejére az egyiket. Ők már szakadtak a nevetéstől.

Otthon tényleg finom illatok fogadtak. Áldottam is anya két kezét az első kanál meleg leves után, és hát ami még utána jött.... Lana irtó jól főz, nem tagadom, sőt! De anyát senki sem múlhatja felül. A törpék tényleg elég éhesek voltak. Mindenből kétszer ettek, amit anya elégedetten konstatált. Szerinte alig esznek valamit. (bár mindenkire ezt mondja). Pár falat volt csak a tányéromon, mikor rezegni kezdett a telefonom. Nagy nehezen előbányásztam a zsebemből és épp ki akartam nyomni, mikor megláttam Mark nevét. Felvont szemöldökkel pislogtam. A menedzseri beszélgetések sosem rövidek.

-Bocs, de ezt fel kell vennem.- motyogtam magam elé, majd kisétáltam- Szia, mondd.

-Hello Kimi. Bocs a zavarásért, de szükségem lenne rád pár perc erejéig. Megoldható most?- sóhajtott fel fáradtan.

-Hogyne. Hallgatlak.- összevont szemöldökkel az ablakhoz léptem, ami pont az utcára nézett.

-Szóval...állati nagy kavarás van bent az átigazolások miatt, és ma reggel több levelet is kaptam. Úgy gondoltam ráérünk ezt megbeszélni a következő futam előtt, de átolvasgattam őket és elég komoly időhatárokat kaptunk. A Red Bullnak több kiszemeltje is van és eszük ágában sincs kétszer megkérdezni valakit. A helyzet az, hogy még a Spanyol futam előtt lenne egy találkád Helmut Markoval....szimplán a szerződés egy részének a megtárgyalása miatt, és szeretne veled egy-két szót váltani.- pár pillanat kellett mire megemésztettem Mark szavait.

-Király. Szóval a Red Bull tesztelget egy kicsit.

-Hát...valami ilyesmi.- kuncogott fel. Igazából még fel sem fogtam mit teszek, a dolgok sorban történtek meg, pedig először csak annyit mondtam „átgondolom”. Erre jöttek nekem egyből a feltételeikkel és az elvárásaikkal, majd egy komplett szerződésminta e-mailben. Nem igazán volt kedvem új csapatot váltani, sőt. De ha így megy tovább ez a fizu halogatós dolog, nem igazán leszünk jóban Ericel. Nem mintha annyira szükségem lenne arra az összegre, de amiért megdolgoztam, úgy gondolom az enyém. Ráadásul nem csak rólam van szó, hanem az autómról is.

Nincs lóvé, nincs fejlesztés. Nincs fejlesztés? Nincs győzelem se. Elvileg azért vagyok még az F1-ben, hogy versenyezzek.

-Akkor rendezhetem az időpontot?

-Igen...kösz, hogy szóltál. Ha valami van, hívj!

-Oké. Kellemes pihenést.- tette hozzá, hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

-Úgy hallom, rád is rád férne.- kuncogtam fel.

-Ne is mondd.- sóhajtott- De a hétvégén bepótoljuk a családdal.

Váltottunk még pár szót, majd egy fél percnyi elmélkedés után rendeztem gondolataimat és visszamentem a többiekhez. Lana kérdőn pillantott rám, mikor visszaültem mellé, de egy nemleges fejrázással jeleztem, semmi különös. Nem akartam, hogy anyáék is kérdezősködni kezdjenek, hogy most akkor mit is lesz velem...

https://www.youtube.com/watch?v=JRMOMjCoR58

Ramiék ebéd után hazaugrottak, de a srácoknak persze eszük ágában sem volt, inkább megszállták a nappalit és őrültek módjára vágták az Xboxot. Mi Lanával a kanapéról néztük őket. Kellemes családi hangulat öntött el és akaratlanul is eszembe jutott, mi lenne ha az én fiaim rikácsolnának ott előttem. Anya nem egyszer csempészte már bele beszélgetéseinkbe, hogy épp itt lenne már az ideje egy újabb unokának. De erre mit mondhat az ember? „Nyugi anya, semmit sem kell elsietni..”

Na jó, egyszer-kétszer én is eljátszottam már a gondolattal, milyen lenne a kezemben tartani az én egy fiamat vagy egy kislányt, és persze szeretném is majd egyszer, de... valahogy még nem érzem az idő sürgetését. Elégedett vagyok a mostani helyzetemmel, hogy magam mellett tudhatom azt a nőt, aki igazán boldoggá tesz, így most, mindenem megvan. Mosolyogva felsóhajtottam és Lana nyakhajlatához hajoltam egy puszira. Eközben valahonnan előkerült a 2012-es F1 játék is. Mikor egyedül jöttem haza, Ramival és a törpékkel egész estére bevettük magunkat anyánál és játszottunk.

Pár kör után a fiúk sunyi vigyorral fordultak Lanához.

-Inkább a szurkolást választanám...

-Csak próbáld ki! Naaa lééégyszííí...- pislogtak rá óriási szemekkel.

-Ahh..jól van. De csak egyet!- tápászkodott fel mellőlem, majd a szőnyegre ült pont a két srác közé.

-Válassz csapatot és versenyzőt.- magyarázta lelkesen Juu, miközben Titus már a Lotusra állította.-Hé! Most Lana választ!

-De úgy is Kimivel akar lenni.

-Honnan tudod?- pislogott Lana kihívóan. Na erre kíváncsi leszek.

-Miért, ki a kedvenc versenyződ?- kérdezték majdnem egyszerre ledöbbent arckifejezéssel.

-Sebastian.- vágta rá, mintha olyan egyértelmű lenne a dolog. Mosolyom lassan vigyorba váltott, mikor a fiúk egymásra, majd rám pillantottak.

-Én semmit sem tudok.- tartottam fel a kezeimet védekezően. Ezer örömmel társultam be a törpék szívatásába.

-A kicsi német?- kuncogott fel Titus.

-Hé! Hogy beszélsz?!

-Te mondtad a múltkor.- húzta be a nyakát kissé, mire majdnem elkapott a nevetés.

-Az nem jelenti azt, hogy neked is lehet.- játékosan összeborzoltam a haját.

-Na jó, elég legyen! Hadd próbáljam ki végre, milyen Kimit irányítani.- fordult felém Lana huncut pillantással, az ajakiba harapva. Mintha nem tudná, hogy bármelyik pillanatban az ujja köré csavarhatna, akár egy halvány mosolyával is.

-Csak nyugodtan. Próbálkozni lehet.- vontam meg a vállam vigyorogva, de legszívesebben magamhoz húztam volna egy csókra.

Fülig érő vigyorral néztem, ahogy a törpék magyaráznak és mutogatnak neki. Titus még a szemét is eltakarta és két ujja közt leskelődött, mikor a fekete-arany autó tömegkarambolt okozott a játékban.

Pár kör után én is lecsusszantam a földre és az ölembe véve Lanát, kicsit besegítettem neki az irányításban. Az arcomhoz simuló tincseiből áradó finom illata mágnesként vonzott még közelebb. Egy idő után átengedte nekem a játékot, míg ő gyengéd puszit nyomott az arcomra.

(LANA SZEMSZÖG)

Mikor Rami visszajött a srácokért, épp egy kártyaparti közepén tartottak Kimivel. Az egész ház gyerekkacajtól zengett. Eleinte én is benne voltam pár körben, de nem bírtam tovább, már az oldalam is fájt a nevetéstől. A fiúk minden alkalommal legyőztek, így inkább csak néző maradtam. Na meg pincér. A legnagyobb gyerek találta ki, hogy jó lenne egy kis chips a játékhoz, mire a kicsik helyeslően bólogattak.

-Még jó, hogy mindig tartok itthon pár zacskóval.- csóválta a fejét Paula, miközben egy tálba öntötte a rágcsálni valót.

-Szükség van az energiára a koncentrációhoz.- bólintottam komolyan, de mosoly lett a vége.

-Igen, a nagy koncentráció!- nevetett fel- Rossz portékák. Jaj, nem tudom, mi lenne velem nélkülük.

-Imádni valóak.- pillantottunk egyszerre a nappali felé, bár én főképp Kimire gondoltam. Hirtelen eszembe jutott milyen érzés volt az a nagy üresség, ami az alatt a nélküle töltött egy vagy két nap alatt tört rám, majd Rami kérdése az összeköltözésről, és kénytelen voltam nyelni egyet a torkomban lévő gombóc miatt. Mintha megérezte volna, hogy őket figyeljük, ránk pillantott és felszabadultan elmosolyodott. Automatikusan viszonoztam gesztusát és felsóhajtva hálát adtam az égnek, hogy mellette lehetek.

 Paula ötletére, nekiláttunk egy kis meglepetésnek a fiúk számára. Elővett egy óriási receptes könyvet, melynek oldalai már sárgulni kezdtek az idők során és kikereste finnem egyik kedvenc édességét. Rögtön Prue mama jutott eszembe. Sosem felejtem el milyen volt vele sütizni. Az őzikés kötényem, az illatok, a sok nevetés és a titkos hozzávalók, amik az összes recepthez hozzátartoztak, mind felejthetetlen dolgok maradnak. Paula épp olyan gondossággal pakolta elő a receptben előírtakat, ahogyan mama tette. Mosolyogva vártam, mi a következő teendőm.

-A lényeg, hogy ne felejtsd ki belőle a citromlevet. Nem kell sok, kb egy evőkanálnyi.- a tésztát egy kör alakú sütőbe öntötte, miközben magyarázott- Jenni is sokszor próbálkozott vele, de valami mindig hiányzott a sütijeiből, mert...- mikor észrevette kiről is kezdett beszélni, elharapta mondandóját és felnézett rám.
-Mert gondolom kényszerből főzött.- mosolyogtam vissza halványan. Én sem akartam újra a múltat háborgatni, épp elég galibát okozott már ez a dolog.- A nagymamám mindig azt mondta, jót főzni, csak szívből lehet.
-Ez így igaz!- bólogatott kedves mosollyal- Én is örömmel készítem el a fiaim kedvenc ételeit. Végül is a férfiak szívéhez mindig is a hasukon át vezetett az út. Itt vannak az élő példáink.- mutatott a nappali felé nevetve.
-A sütifaló Räikkönenek.- kuncogtam fel én is.
-Meghiszem azt!
Kimi kedvenc sütijét igazi öröm volt elkészíteni, ráadásul Paulával együtt. Tanácsára, a recept minden részletét feljegyeztem, különleges alkalmakra. Szinte csillogó szemekkel vártam, hogy Kimi elé tehessek egy szeletet belőle.
-Nem mondod komolyan.- kerekedtek el a szemei a krémes édesség láttán.
-Fiam ezt úgy edd, hogy négy női kéz dolgozott rajta.- kacsintott rám Paula, miközben végigsimított Kimi hátán. Olyan jó érzés volt látni, ahogy szeretetteljesen pillant le rá. Szinte látszott a szemében, hogy számára Kims még mindig az ő szőke kicsi fia.
-Anya ezt rossz húzás volt megtanítanod Lanának. Kimi minden héten ilyet fog vele süttetni.- vigyorgott Rami teli szájjal.
-Az biztos.- pillantott rám az említett huncut mosollyal.
-Persze, aztán meg hallgathatom Markot, hogy miattam kell új edzésterveket kreálnia.
-Ez...mindent megér.- mormogta Kimi mókuspofával és már nyomta is a következő falatot. Bevallom, én is beleszerettem a barackos édességbe és rögtön két szeletet tüntettem el.

Délután kissé fáradtan nyújtóztunk el a kanapén Kimivel. Csak mi maradtunk a szobában, miután Rami hazavitte a fiúkat, ugyanis azzal a feltétellel engedte át őket Kristii, ha délután tanulás van. Mindketten szemforgatva húzták fel cipőiket és a magántanár nevének említésére, még durcásabb képet vágtak. El sem tudtam képzelni, honnan lehet ennyi energiájuk egy napra. Elemes nyusziként pörögtek, játékból játékba folyva, miközben mi kopra merültünk.
-Mit szólnál egy sétához?- hajolt hozzám Kims nagy puszival, aminek egy hosszú csók lett a vége.

-Most?- sóhajtottam a pólójába. Illata teljesen megnyugtatott, ott helyben el tudtam volna aludni a karjai közt.

-Nincs kedved?- rázkódott meg a mellkasa a kuncogásról.

-Hová szeretnél menni?

-Csak a közeli erdőbe. Olyan jó idő van kint.- miközben beszélt, ujjaival lassú köröket írt a hátamra.

-Jó, menjünk.

Egy alig öt perces autóút után húzódott le Kimi az erdő szélére. Valóban tökéletes időnk volt, kár lett volna odabent ücsörögni. Az egész erdő a madarakat visszahangozta és a fák ágai között átszűrődő, lemenő nap sugarai kellemes hangulatot teremtettek. Kimivel egy kijárt erdei sétányon indultunk el. Becsuktam a szemem és nagy levegőt véve hallgattam a természet zaját.

-Vakvezetőt játszunk?- kérdzte. Mikor felé fordultam, hatalmas vigyor terült el az arcán, ujjainkat még jobban összefűzte.

-Bízom benned.- mosolyodtam el. A természetes fény miatt, szinte zöldbe hajló kék színben csillogtak szemei.

-Gyere ide.- mögém lépett és átölelve a derekamat, lassan elindultunk. Újra becsuktam a szememet, ezúttal teljesen Kimire hangolódva, mígnem a nyakamat csiklandozó leheletére hirtelen felkuncogtam. Ő is nevetni kezdett és elém lépve végigsimított az arcomon, miközben ajkai lágyan az enyémekre simultak. Apró kedveskedő csókunkat lassan mélyítette el. Tenyerét a tarkómra simítva vont még közelebb, miközben nyelve lágyan siklott végig alsó ajkamon. Legszívesebben az örökkévalóságig nyújtottam volna azt a pillanatot.