14.fejezet

Sziasztok! :)

Végre elérkeztem idáig és felkerült az új fejezet! :) Elképesztő, milyen hamar telnek ezek a tavaszi napok. 

MIÉRT CSAK 24 ÓRÁBÓL ÁLLNAK?? 

 Nagyon köszönöm a sok-sok szavazatot! :) Örülök, hogy egyre többen néztek be hozzám! (Ha esetleg egy-két sorban még le is írnátok, milyen volt a rész, azt is nagyon megköszönném. :P )
Ez a fejezet, úgymond egy pici búcsúrész.... :/ Nem kell megijedni, nem fogom bezárni a blogot! Csak egy kisebb szünetre lenne most szükségem, hogy utolérjem saját magamat. :) Vannak ihletek fejezetalapok készenlétben, de valahogy nem fér bele az időmbe tökéletesre írni őket :( és semmiképp sem szeretnék hiányos fejezetekkel állni elétek. Köszönöm a megértést, remélem minél hamarabb lemegy rólam ez a nehéz időszak és újult erővel jönnek, majd a fejezetek ehhez a sztorihoz. :)
Ui.: GO KIMI GOO! ;)

Jó olvasást! :)

14.fejezet

(LANA SZEMSZÖG)

Már a negyedik napot töltöttük Finnországban és én egyre jobban éreztem magam ott. A fiúkkal sokat mókáztunk, egyfolytában dőlt belőlük a szó vagy épp kérdeztek. Imádom őket! Kims apró sértődöttséggel meg is jegyezte, hogy ő már senkit sem érdekel. Reggel hamarabb keltem mint ő, így engesztelésképp lesétáltam a konyhába, hogy valami reggelifélét készítsek az uraságnak, de Paula már megelőzött. Odalent finom illatok fogadtak.

-Jó reggelt.- léptem be mosolyogva a helyiségbe.

-Jó reggelt Lana.- épp az asztalra tett egy nagy kancsó narancslevet. Szinte összefutott a nyál a számban.

-Mmm....de jó illat van. Segítsek valamit?- léptem közelebb, miközben összekötöttem a hajamat.

-Már csak az evőeszközök hiányoznak. Kimi még alszik?- kuncogva az órára pillantott- Bár ez buta kérdés, reggel nyolc neki még hajnal.- mosolyogva bólintottam. Igaza volt, néha alig tudtam kihúzni az ágyból, de nagyon is élveztem, jó dolog reggel hozzábújni és puszikkal keltegetni őt. Na meg az a morgós reggeli hang....- De Rami sem különb.- legyintett mosolyogva- Mindketten az apjukra ütöttek, ha alvásról van szó. Ah....Räikkönenek.- egymásra pillantva, egyszerre nevettünk fel. Mire megterítettük az asztalt, Kims jókedvvel lépett be hozzánk.

-Mi ez a viháncolás itt?- jött oda egy reggeli pusziért.

-Te jó ég! Mi ütött beléd fiam?

-Miért? Mit csináltam?- pislogott félig álmosan, kissé meglepetten Paulára.

-Fél kilenc sincs és már a konyhában vagy...

-Ó anya. -pislogott laposan- Ha gondoljátok, még visszadőlhetek egy kicsit.- hátrált ki a konyhából sunyi mosollyal, de elkaptam a karját és átöleltem.

-Nee...már kész a reggeli.

-Igen. Ha már lent vagytok, mindegy, ha pizsamában esztek.- bólintott Paula. Bár a pizsama Kiminél egy pólót boxerral, nálam pedig egy rövidnadrágot trikóval jelentett.

A reggelit hármasban fogyasztottuk el, így elmaradt az ágyban nassolás. De Kimi így is jó hangulatban viccelődött mellettem. Evés után gyorsan átvállaltam Paulától a rendrakást és mosogatást, Kimi pedig végignyúlt a kanapén a TV előtt.

-Á hoki...mi más.- csóváltam meg a fejem mellébújva.

-Másért nem is érdemes TV-t nézni.- vigyorogva vállat vont.

-Na és a futamok?

-Valahogy nem hoz lázba, hogy a TV-ben is visszanézzem, mit alkottam a pályán. Egy barna bombázó viszont annál inkább.- mosolyogva a nyakamhoz hajolt, szinte beleborzongtam érintéseibe. Ujjait ugyanakkor futtatta végig oldalamon, mikor ajkai az enyémre találtak. Boldogan kuncogtam bele csókjaiba. Végül a romantikusnak induló pillanat, nevetésbe váltott át. Kims a derekamnál fogva gördült le velünk a földre, én pont rázuhantam. Mikor előtör a felszabadult gyerek énünk, egyikünkkel sem lehet bírni. Imádom, hogy Kims olyankor épp úgy viselkedik, mint én, és ketten nevetünk mindenfélén. Az utóbbi napokban ez gyakran előfordult. Mikor a srácok Paulánál voltak, le sem akartak szállni rólunk. Ramiéknak délutánonként úgy kellett hazaimádkozni őket. Szerencsére nem volt messze az itteni házuk, így minden nap át tudtak nézni. Sokat társasoztunk, játszottunk, vagy épp élménybeszámolót tartottak Kiminek, milyen jól megy nekik a kartozás és a többi...Így merült fel az az ötlet is, hogy amíg ott vagyunk, nézzünk ki a gokartpályára is. Persze mind a négy gép őrült helyeslően bólogatott Juu ötletére.

(KIMI SZEMSZÖG)

-Nézd csak!- Ramival a korlátnak támaszkodva figyeltük a két kölyköt, ahogy a versenypályát tapossák. Nagyon régen láttam már őket vezetni és egy percig se gondoltam volna, hogy azóta ennyit fejlődtek.- Láttad? Na ezt mondtam.

-Szerintem a helyén volt.- vont vállat a tesóm.

-Igen, jól csinálta, de láttad azt a mozdulatot? Mikor mellé ért, kicsit ráhúzta a kormányt. Titus agresszívabban vezet,...Juu óvatosabb és szerintem ezért választ mindig jobb ívet.- nagyon hasonlított a vezetési technikájuk, mégis mindkettejükben volt valami, amit jobban csináltak. Így egész érdekessé válnak majd a versenyeik. Elképesztő, milyen pillanatokban tudtak úgy reagálni, ahogy nekem már tuti nem menne. Csak lestem őket, büszke mosollyal, ahogy Rami is.

-Baszki ezek lassan lenyomnak minket.- fordultam felé vigyorogva.

-Ez már nekem is eszembe jutott.- bólintott helyeslően- Néha olyan mintha magunkat látnám.- újra a fiúk felé pillantottunk.

-Hát elég régen volt az tuti.- sóhajtottam fel visszaemlékezve- De van hasonlóság.

-Semmit sem akarok rájuk erőltetni,...de nézd meg milyen jók. Vétek lenne, ha más irányba terelnénk őket, és bár Kristii is fél, hogy bajuk esik, a fejlődésüket látva nem bánja, hogy sokat vannak gépközelben.

-Én is hagynám nekik...csinálják csak, ha tetszik, aztán ha hobbiszinten marad se baj. Legalább tudnak valamit.- pár pillanatig csendben figyeltük ahogy köröznek- De tényleg nem kéne abbahagyniuk.- fintorodtam el, volt hozzá érzékük az tény. De hát csak Räikkönenek!

Miután Lanáék is csatlakoztak hozzánk, persze azonnal csinált pár képet a fiúkról.

-Apám, nézd meg! Saját fotográfusuk van, egyesek meg vagyonokat fizetnek pár jó képért a királykategóriában!- böktem oldalba vigyorogva tesómat. Lana egy pillanatra elvette a szeme elől a gépet, majd édesen ránk mosolygott.

-Az én száguldó ördögeimnek mindent!

-Igazad van. Tényleg azok!- kuncogott fel Kristii, s összevont szemekkel felénk pillantott- Nem is tudom kikre emlékeztetnek.

-Akiktől volt mit tanulniuk.- vigyorodtam el átölelve Lana derekát, de még cinkosan Ramira pillantva. A vállára támasztottam államat és magamhoz húztam. Elképesztő, hogy nem unja a folyamatos kattintgatást. De fogadni mertem volna, hogy brutál jó képek lesznek.

-Belemozdítottál...- mosolyogva nekem dőlt, s a kezemre csúsztatta az övét.

-Bocsi.- súgtam a fülébe, mire ő megfordult ölelésemben és édes ajkait az enyémekre nyomta.

-Nem haragszom.- Ó azok az elbűvölő szemek! Mosolyogva újra megcsókoltam, ami kicsit hosszúra és vadabbra sikeredett.

A fiúk hamar lerakták a járgányokat, félig kibújva overalljukból és égnek álló izzadt hajjal battyogtak vissza az asztalokhoz, ahol ütünk.

-Már meguntátok?- pislogott rájuk Rami csodálkozva.

-Ja.

-Nem! Én csak éhes vagyok.- javította ki tesóját Justuu, majd mellém ült.

-Aha! Szóval itt a bökkenő!- ráncoltam a homlokom nevetve- Éhesen nem is lehet vezetni.

-Hát nem.- vigyorogva megigazította a séróját. Akkor vettem észre mennyire hasonlít Ramira. Imádom ezeket a kölyköket!

-Már éhesek is lehettek. Mindjárt egy óra.- pillantott az órájára Kristii- Mama már hívott is, hogy otthon vár az ebéddel.

-Hú, de jó! Menjünk!

-Héhé! Sisak?- szólt utánuk Rami, mikor futásnak eredtek.

-Ja,tényleg.

-Nem baj, hagyd Rami! Jók lesznek nekem, tartaléknak. -nyúltam értük vigyorogva.

-Ó persze!- nevetettek fel- Nem is jók rád!

-Meg most kaptuk apától.

-Hát akkor, majd vesz másikat.- tettem a fejem tetejére az egyiket. Ők már szakadtak a nevetéstől.

Otthon tényleg finom illatok fogadtak. Áldottam is anya két kezét az első kanál meleg leves után, és hát ami még utána jött.... Lana irtó jól főz, nem tagadom, sőt! De anyát senki sem múlhatja felül. A törpék tényleg elég éhesek voltak. Mindenből kétszer ettek, amit anya elégedetten konstatált. Szerinte alig esznek valamit. (bár mindenkire ezt mondja). Pár falat volt csak a tányéromon, mikor rezegni kezdett a telefonom. Nagy nehezen előbányásztam a zsebemből és épp ki akartam nyomni, mikor megláttam Mark nevét. Felvont szemöldökkel pislogtam. A menedzseri beszélgetések sosem rövidek.

-Bocs, de ezt fel kell vennem.- motyogtam magam elé, majd kisétáltam- Szia, mondd.

-Hello Kimi. Bocs a zavarásért, de szükségem lenne rád pár perc erejéig. Megoldható most?- sóhajtott fel fáradtan.

-Hogyne. Hallgatlak.- összevont szemöldökkel az ablakhoz léptem, ami pont az utcára nézett.

-Szóval...állati nagy kavarás van bent az átigazolások miatt, és ma reggel több levelet is kaptam. Úgy gondoltam ráérünk ezt megbeszélni a következő futam előtt, de átolvasgattam őket és elég komoly időhatárokat kaptunk. A Red Bullnak több kiszemeltje is van és eszük ágában sincs kétszer megkérdezni valakit. A helyzet az, hogy még a Spanyol futam előtt lenne egy találkád Helmut Markoval....szimplán a szerződés egy részének a megtárgyalása miatt, és szeretne veled egy-két szót váltani.- pár pillanat kellett mire megemésztettem Mark szavait.

-Király. Szóval a Red Bull tesztelget egy kicsit.

-Hát...valami ilyesmi.- kuncogott fel. Igazából még fel sem fogtam mit teszek, a dolgok sorban történtek meg, pedig először csak annyit mondtam „átgondolom”. Erre jöttek nekem egyből a feltételeikkel és az elvárásaikkal, majd egy komplett szerződésminta e-mailben. Nem igazán volt kedvem új csapatot váltani, sőt. De ha így megy tovább ez a fizu halogatós dolog, nem igazán leszünk jóban Ericel. Nem mintha annyira szükségem lenne arra az összegre, de amiért megdolgoztam, úgy gondolom az enyém. Ráadásul nem csak rólam van szó, hanem az autómról is.

Nincs lóvé, nincs fejlesztés. Nincs fejlesztés? Nincs győzelem se. Elvileg azért vagyok még az F1-ben, hogy versenyezzek.

-Akkor rendezhetem az időpontot?

-Igen...kösz, hogy szóltál. Ha valami van, hívj!

-Oké. Kellemes pihenést.- tette hozzá, hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

-Úgy hallom, rád is rád férne.- kuncogtam fel.

-Ne is mondd.- sóhajtott- De a hétvégén bepótoljuk a családdal.

Váltottunk még pár szót, majd egy fél percnyi elmélkedés után rendeztem gondolataimat és visszamentem a többiekhez. Lana kérdőn pillantott rám, mikor visszaültem mellé, de egy nemleges fejrázással jeleztem, semmi különös. Nem akartam, hogy anyáék is kérdezősködni kezdjenek, hogy most akkor mit is lesz velem...

https://www.youtube.com/watch?v=JRMOMjCoR58

Ramiék ebéd után hazaugrottak, de a srácoknak persze eszük ágában sem volt, inkább megszállták a nappalit és őrültek módjára vágták az Xboxot. Mi Lanával a kanapéról néztük őket. Kellemes családi hangulat öntött el és akaratlanul is eszembe jutott, mi lenne ha az én fiaim rikácsolnának ott előttem. Anya nem egyszer csempészte már bele beszélgetéseinkbe, hogy épp itt lenne már az ideje egy újabb unokának. De erre mit mondhat az ember? „Nyugi anya, semmit sem kell elsietni..”

Na jó, egyszer-kétszer én is eljátszottam már a gondolattal, milyen lenne a kezemben tartani az én egy fiamat vagy egy kislányt, és persze szeretném is majd egyszer, de... valahogy még nem érzem az idő sürgetését. Elégedett vagyok a mostani helyzetemmel, hogy magam mellett tudhatom azt a nőt, aki igazán boldoggá tesz, így most, mindenem megvan. Mosolyogva felsóhajtottam és Lana nyakhajlatához hajoltam egy puszira. Eközben valahonnan előkerült a 2012-es F1 játék is. Mikor egyedül jöttem haza, Ramival és a törpékkel egész estére bevettük magunkat anyánál és játszottunk.

Pár kör után a fiúk sunyi vigyorral fordultak Lanához.

-Inkább a szurkolást választanám...

-Csak próbáld ki! Naaa lééégyszííí...- pislogtak rá óriási szemekkel.

-Ahh..jól van. De csak egyet!- tápászkodott fel mellőlem, majd a szőnyegre ült pont a két srác közé.

-Válassz csapatot és versenyzőt.- magyarázta lelkesen Juu, miközben Titus már a Lotusra állította.-Hé! Most Lana választ!

-De úgy is Kimivel akar lenni.

-Honnan tudod?- pislogott Lana kihívóan. Na erre kíváncsi leszek.

-Miért, ki a kedvenc versenyződ?- kérdezték majdnem egyszerre ledöbbent arckifejezéssel.

-Sebastian.- vágta rá, mintha olyan egyértelmű lenne a dolog. Mosolyom lassan vigyorba váltott, mikor a fiúk egymásra, majd rám pillantottak.

-Én semmit sem tudok.- tartottam fel a kezeimet védekezően. Ezer örömmel társultam be a törpék szívatásába.

-A kicsi német?- kuncogott fel Titus.

-Hé! Hogy beszélsz?!

-Te mondtad a múltkor.- húzta be a nyakát kissé, mire majdnem elkapott a nevetés.

-Az nem jelenti azt, hogy neked is lehet.- játékosan összeborzoltam a haját.

-Na jó, elég legyen! Hadd próbáljam ki végre, milyen Kimit irányítani.- fordult felém Lana huncut pillantással, az ajakiba harapva. Mintha nem tudná, hogy bármelyik pillanatban az ujja köré csavarhatna, akár egy halvány mosolyával is.

-Csak nyugodtan. Próbálkozni lehet.- vontam meg a vállam vigyorogva, de legszívesebben magamhoz húztam volna egy csókra.

Fülig érő vigyorral néztem, ahogy a törpék magyaráznak és mutogatnak neki. Titus még a szemét is eltakarta és két ujja közt leskelődött, mikor a fekete-arany autó tömegkarambolt okozott a játékban.

Pár kör után én is lecsusszantam a földre és az ölembe véve Lanát, kicsit besegítettem neki az irányításban. Az arcomhoz simuló tincseiből áradó finom illata mágnesként vonzott még közelebb. Egy idő után átengedte nekem a játékot, míg ő gyengéd puszit nyomott az arcomra.

(LANA SZEMSZÖG)

Mikor Rami visszajött a srácokért, épp egy kártyaparti közepén tartottak Kimivel. Az egész ház gyerekkacajtól zengett. Eleinte én is benne voltam pár körben, de nem bírtam tovább, már az oldalam is fájt a nevetéstől. A fiúk minden alkalommal legyőztek, így inkább csak néző maradtam. Na meg pincér. A legnagyobb gyerek találta ki, hogy jó lenne egy kis chips a játékhoz, mire a kicsik helyeslően bólogattak.

-Még jó, hogy mindig tartok itthon pár zacskóval.- csóválta a fejét Paula, miközben egy tálba öntötte a rágcsálni valót.

-Szükség van az energiára a koncentrációhoz.- bólintottam komolyan, de mosoly lett a vége.

-Igen, a nagy koncentráció!- nevetett fel- Rossz portékák. Jaj, nem tudom, mi lenne velem nélkülük.

-Imádni valóak.- pillantottunk egyszerre a nappali felé, bár én főképp Kimire gondoltam. Hirtelen eszembe jutott milyen érzés volt az a nagy üresség, ami az alatt a nélküle töltött egy vagy két nap alatt tört rám, majd Rami kérdése az összeköltözésről, és kénytelen voltam nyelni egyet a torkomban lévő gombóc miatt. Mintha megérezte volna, hogy őket figyeljük, ránk pillantott és felszabadultan elmosolyodott. Automatikusan viszonoztam gesztusát és felsóhajtva hálát adtam az égnek, hogy mellette lehetek.

 Paula ötletére, nekiláttunk egy kis meglepetésnek a fiúk számára. Elővett egy óriási receptes könyvet, melynek oldalai már sárgulni kezdtek az idők során és kikereste finnem egyik kedvenc édességét. Rögtön Prue mama jutott eszembe. Sosem felejtem el milyen volt vele sütizni. Az őzikés kötényem, az illatok, a sok nevetés és a titkos hozzávalók, amik az összes recepthez hozzátartoztak, mind felejthetetlen dolgok maradnak. Paula épp olyan gondossággal pakolta elő a receptben előírtakat, ahogyan mama tette. Mosolyogva vártam, mi a következő teendőm.

-A lényeg, hogy ne felejtsd ki belőle a citromlevet. Nem kell sok, kb egy evőkanálnyi.- a tésztát egy kör alakú sütőbe öntötte, miközben magyarázott- Jenni is sokszor próbálkozott vele, de valami mindig hiányzott a sütijeiből, mert...- mikor észrevette kiről is kezdett beszélni, elharapta mondandóját és felnézett rám.
-Mert gondolom kényszerből főzött.- mosolyogtam vissza halványan. Én sem akartam újra a múltat háborgatni, épp elég galibát okozott már ez a dolog.- A nagymamám mindig azt mondta, jót főzni, csak szívből lehet.
-Ez így igaz!- bólogatott kedves mosollyal- Én is örömmel készítem el a fiaim kedvenc ételeit. Végül is a férfiak szívéhez mindig is a hasukon át vezetett az út. Itt vannak az élő példáink.- mutatott a nappali felé nevetve.
-A sütifaló Räikkönenek.- kuncogtam fel én is.
-Meghiszem azt!
Kimi kedvenc sütijét igazi öröm volt elkészíteni, ráadásul Paulával együtt. Tanácsára, a recept minden részletét feljegyeztem, különleges alkalmakra. Szinte csillogó szemekkel vártam, hogy Kimi elé tehessek egy szeletet belőle.
-Nem mondod komolyan.- kerekedtek el a szemei a krémes édesség láttán.
-Fiam ezt úgy edd, hogy négy női kéz dolgozott rajta.- kacsintott rám Paula, miközben végigsimított Kimi hátán. Olyan jó érzés volt látni, ahogy szeretetteljesen pillant le rá. Szinte látszott a szemében, hogy számára Kims még mindig az ő szőke kicsi fia.
-Anya ezt rossz húzás volt megtanítanod Lanának. Kimi minden héten ilyet fog vele süttetni.- vigyorgott Rami teli szájjal.
-Az biztos.- pillantott rám az említett huncut mosollyal.
-Persze, aztán meg hallgathatom Markot, hogy miattam kell új edzésterveket kreálnia.
-Ez...mindent megér.- mormogta Kimi mókuspofával és már nyomta is a következő falatot. Bevallom, én is beleszerettem a barackos édességbe és rögtön két szeletet tüntettem el.

Délután kissé fáradtan nyújtóztunk el a kanapén Kimivel. Csak mi maradtunk a szobában, miután Rami hazavitte a fiúkat, ugyanis azzal a feltétellel engedte át őket Kristii, ha délután tanulás van. Mindketten szemforgatva húzták fel cipőiket és a magántanár nevének említésére, még durcásabb képet vágtak. El sem tudtam képzelni, honnan lehet ennyi energiájuk egy napra. Elemes nyusziként pörögtek, játékból játékba folyva, miközben mi kopra merültünk.
-Mit szólnál egy sétához?- hajolt hozzám Kims nagy puszival, aminek egy hosszú csók lett a vége.

-Most?- sóhajtottam a pólójába. Illata teljesen megnyugtatott, ott helyben el tudtam volna aludni a karjai közt.

-Nincs kedved?- rázkódott meg a mellkasa a kuncogásról.

-Hová szeretnél menni?

-Csak a közeli erdőbe. Olyan jó idő van kint.- miközben beszélt, ujjaival lassú köröket írt a hátamra.

-Jó, menjünk.

Egy alig öt perces autóút után húzódott le Kimi az erdő szélére. Valóban tökéletes időnk volt, kár lett volna odabent ücsörögni. Az egész erdő a madarakat visszahangozta és a fák ágai között átszűrődő, lemenő nap sugarai kellemes hangulatot teremtettek. Kimivel egy kijárt erdei sétányon indultunk el. Becsuktam a szemem és nagy levegőt véve hallgattam a természet zaját.

-Vakvezetőt játszunk?- kérdzte. Mikor felé fordultam, hatalmas vigyor terült el az arcán, ujjainkat még jobban összefűzte.

-Bízom benned.- mosolyodtam el. A természetes fény miatt, szinte zöldbe hajló kék színben csillogtak szemei.

-Gyere ide.- mögém lépett és átölelve a derekamat, lassan elindultunk. Újra becsuktam a szememet, ezúttal teljesen Kimire hangolódva, mígnem a nyakamat csiklandozó leheletére hirtelen felkuncogtam. Ő is nevetni kezdett és elém lépve végigsimított az arcomon, miközben ajkai lágyan az enyémekre simultak. Apró kedveskedő csókunkat lassan mélyítette el. Tenyerét a tarkómra simítva vont még közelebb, miközben nyelve lágyan siklott végig alsó ajkamon. Legszívesebben az örökkévalóságig nyújtottam volna azt a pillanatot.

13.fejezet
Sziasztok! :)
Először is bocsánatot szeretnék kérni minden kedves olvasómtól, mert nem hoztam friss részeket!
Tudom, hogy ez nem igazán mentség, de elég zsúfolt vagyok és leszek a következő hónapokban is... :/

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesz friss!!! :)
Akkor a sztoriról. :D Most egy kicsit hosszabb részt hoztam, (kicsi kárpótlásul) mint a múltkor.
Nagy szeretettel köszöntöm az új követőimet, imádlak titeket!

Éééééésss, újra futamok!! :D Alig vártam, hogy végre megint hallhassam azokat elképesztő hangokat, tudjátok, amikor a nyál szinte csorog a szátokból és a Tv-t bámuljátok. :D

Nos kb így néztem ki, mikor meghallottam az új motorokat....

...és még sorolhatnám. Ha egy kicsit jobban fülelek, végül is semmi gond nem lenne velük., (ha nem tudnám milyenek voltak a tavalyi és az az előtti, és az az előtti, és az az előtti....dörgések -.-) Ezen mondhatni hamar "túltettem" magam, de az, hogy Ricciardo megküzd azért a rohadt helyért, ráadásul nem Vettel ellen, mégis elveszik tőle,...

...készen voltam! -.- Ráadásul Kimi... A lényeg, hogy újra jönnek, jönnek és jönnek! :D

Sok sikert BAJNOK!

Jó olvasást! :)

13.fejezet

(LANA SZEMSZÖG)

Mikor a fiúk visszatértek, Kimivel a csomagjainkért indultunk. Ő még a kocsinál maradt, „egy perc” jelmondattal, míg én megpróbáltam felvonszolni a bőröndömet a lépcsőn. Vagyis csak próbálkoztam volna, ugyanis épp összefutottam Ramival, aki rögtön elvette tőlem és felkísért Kimi szobájába. Odabent ismerős illatok fogadtak. Minden olyan...Kimis volt. Más szóval nem lehetett leírni. Az egyik polcon matchboxok sorakoztak, a másik könyvekkel volt tele. Az ágya mellett egy komód állt, felső fiókja félig kihúzva. Az egyik falat végig, hosszú gardrób foglalta el s az egyik sarokban autós magazinok hevertek. Látszott, hogy az ő birodalmába léptem be és ez nagyon is tetszett.

Miközben jobbnál jobb ételek készültek el egymás után, Paulával megállás nélkül sztorizgattunk a konyhában. Beszéltünk a múltról, a családomról és nagyon sok kérdése volt Kimiről és a mostani életünkről is. Észre sem vettem, milyen hamar elszaladt az idő. Odakint már teljesen sötét volt, a vacsorához már csak a csirkének kellett megsülnie. Kimi és Rami nem egyszer fordultak meg az asztalon lévő sütemények mellett.

Nem sokára hangos ajtócsapódás hallatszott, majd egy óriási „Szia mama!” kiáltással egy kisfiú jelent meg a konyhaajtóban. Érdeklődve pislogott rám nagy kék szemeivel, miközben Paula felé araszolt.

-Titus!- hajolt le mosolyogva unokájához, majd megpuszilta- Hol hagytad a tesódat?

-Anyával van kint, csak én gyorsabb voltam.- dünnyögte halkan, hogy én meg ne halljam. Csak nem fog itt egy idegen nő előtt ilyen dolgokról beszélni!

-Titus szívem, azért egy kicsit segíthettél volna!- érkezett egy női hang az előszobából, majd még egy szőkeség trappolt be hozzánk mögötte- megtippeltem- Kritiivel. A kezében egy óriási doboz és egy papírzacskó volt. Nagy sóhajjal a pultra pakolt, s kissé megdöbbenve pislogott rám, mikor észrevett. Mire körbenéztem a fiúk már sehol sem voltak.

-Kristii! Sziasztok!- hallottam meg Kimi hangját mögöttem, pár pillanat múlva már a derekamon éreztem a tenyerét is. Épp jókor!

-Sziasztok! Végre megjöttetek! A fiúk egész nap azzal nyúztak, hogy mikor jössz már.- forgatta meg a szemeit mosolyogva.

-Ööö...tudjátok, hogy béna vagyok ebben.- a tarkóját vakarva hol rám, hol Kristiire nézett- Lana, Kritii. Kristii, ő a barátnőm Lana.- laposan Kimire pillantott, majd kedves mosollyal felém lépett automatikusan kezet nyújtottam neki.

-Szia! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Kristii vagyok, Rami felesége.

-Lana Harvey. Én is nagyon örülök.- jó, ez könnyen ment, Kimi sógornője nagyon kedves nő és hamar megtaláltuk a közös hangot, de az ikrekkel való megismerkedéstől egy kicsit tartottam. -Kimiii!- kiáltott fel a két szőkeség egyszerre, mikor megjelentek újra a konyhaajtóban. Két oldalról átölelték Kims derekát.

-Srácok!- játékosan összeborzolta a hajukat, mire ők nagyfiúként kezet nyújtottak neki.- Te jó ég! Mekkorák vagytok! Mivel etetitek őket?- pillantott Kristii irányába felvont szemöldökkel.

-Te voltál itthon régen!- válaszolt az egyik szőkeség az anyja helyett, kissé összevont szemöldökkel. De édes! Mintha Kimit látnám durcásan.

-Igen! Mert már régen láttunk!- csatlakozott a tesója is. Olyan édesek voltak, ahogy ott álltak Kimi előtt és csak magyarázkodtak neki. Finnem arcán kedves mosoly jelent meg, látszott rajta, hogy rajongásig szereti a kölyköket.- De tök jó, hogy itt vagy!- lassú mosoly jelent meg kicsi arcán és újra megölelte Kimit.

-Igen, itt vagyunk.- pillantott rám biztató mosollyal- De most nem egyedül jöttem. Fiúk ő itt Lana.

Na jó, akkor vágjunk bele! Kimi tökéletesen leírta nekem a törpéket, így egy kicsivel előrébb jártam az ismerkedésben. Csak abban kellett egy kis segítség, melyikük melyik rosszcsont. Miután Paula elmondta nekik, ki is vagyok én igazából, Titus rögtön lezárta a beszélgetésünket egy gyors sziával és azzal, hogy elárulta a teljes nevét. Justuu viszont mosolyogva tett fel ezernyi kérdést, mintha már jó haverok lennénk évek óta. A két fiú teljes ellentéte volt a másiknak, de mikor Kimiről kérdeztem őket egyszerre szerettek volna válaszolni. Titus is kezdett feloldódni és egyre többet kotyogott bele tesója mondandójába.

-Kimi tényleg hoztatok nekünk ajándékot?- pislogott Justuu Kimi felé. Erre a kérdésre Titus szeme is felcsillant.

-Ezt honnan vettétek?

-Hát Lana mondta.- forgatta a szemeit Titus, mintha ez olyan nyilvánvaló lett volna.

-A kis árulkodós.- vigyorodott el szexi, fenyegető pillantással. Szinte hiányérzetem támadt, olyan régen lehettem kettesben bele.

-Fiúk, vacsora! És ne követelőzzetek!- szólt közbe Kristii.

-De csak megkérdeztem.- vonta meg a vállát Justuu. Mindenki az asztalhoz sietett, amely tömve volt a finomabbnál finomabb kinézetű ételekkel és az illatuk....

-Hát most úgy gondoltam, csak magunkat hozom ajándékba.- húzta a kicsik agyát Kims óriási vigyor mellett.

-Nagyon vicces...-sóhajtott fel komoly arccal Titus.

-Úú..úgy látom valakinek nincs jó kedve.

-Csak korán kelt.- csóválta a fejét Rami- Olyan mint én. Ha nincs alvás, nincs jókedv. Igaz fiam?

-Isten őrizz! Belőled egy is elég.- röhögött fel Kimi, mire gyilkos pillantás kapott bátyjától, de Justuu felnevetett- Ne hallgass apádra! Kicsit zizi szegény.

-Ez igen! Két sértés tíz másodperc alatt! Hiányoztál öcsi.-bólintott Rami elismerőn. Paula mosolyogva sóhajtott egyet, miközben a fejét csóválta.

-Tudtam én!- veregette meg Kimi a tesója vállát- De visszatérve az ajándékra! Azt hiszem mégis akad valami apróság. A baj csak az, hogy fogalmam sincs merre, mert nagyon sok táskánk van.- nézett kétségbeesetten a fiúkra. Szinte tátott szájjal bámulták Kimit. Megzabálom őket!- De Lana tutira tudja!- közelebb hajolva suttogott feléjük, miközben rám mutatott. Tudtam, hogy csak azért csinálja, hogy jobban megismerjük egymást a törpékkel.- Szóval vacsi után tőle kell megkérdeznetek.- Onnantól fogva mindketten a tányér fölé hajolva próbálták, minél hamarabb eltüntetni a vacsorát. Nagyon jó hangulat vett körül minket. Örömmel beszéltem a családomról is, és mikor rákérdeztek, szó szerint Kimivel ketten meséltük el, hogy is találkoztunk. Lássuk be, tényleg viccesnek tűnt, hogy a nagy Iceman épp egy fotográfusba botlott bele....de milyen jó, hogy megtörtént!

-Ó igen. Végre.- tromfolt be Kims bezárva maga mögött az ajtót, majd szexi mosollyal felém indult és magához húzott.

-Csak nem magányra vágysz?

-Ennyire látszik?- mormogta a hajamba, s finom csókkal a nyakamhoz hajolt- Anyáék kikészítenek a kérdéseikkel.

-Hiányoztál nekik.- kezeim közé vettem arcát és a szemébe néztem- Kimi, annyira boldog vagyok, hogy eljöhettem veled. Szinte otthon érzem magam.

-Na ezt akartam hallani.- féloldalas mosoly kúszott az arcára- Mondtam, hogy anyától nem kell tartanod, és Titussal sem lesz semmi gond, csak ő nehezebben ismerkedik.

-Olyan édesek.

-Csak ezt meg ne hallják tőled, mert ők igen is „nagy fiúk” már, és kőkemények.- kuncogott fel- Láttad volna anya mit kapott tőlük legutóbb, mikor lecukizta őket.

-Képzelem.- mosolyodtam el- Rád pedig úgy néznek, mint valami istenségre.

-Még szép! Szerinted kitől tanulnak annyi klassz dolgot?- vigyorgott elégedetten.

-Ó...Mr. Ego. Meg a rosszaságot is.

-Ááá...azt csakis Rami taníthatja nekik.- felvont szemöldökkel mosolyogtam rá, olyan lelkesen mesélt a fiúkról, mindig öröm volt hallani- Titus ugyanaz, mint Rami volt. Láttad azt a pukkancs kis fejét?- grimaszolt viccelődve- Nem ilyen ám. Általában le se lehet őket lőni, annyit dumálnak.

-Lassan megismerkedünk. Már most imádom őket,...mert nagyon hasonlítanak egy bizonyos szőke finnre, aki elég közel áll a szívemhez...-mosolyogva a hajába túrtam, mire tenyerei már felfedezőútra indultak a felsőm alatt.

-A mázlista.- súgta rekedtes hangon, amitől a hideg futkosott a hátamon. Mohón ajakira vetettem magam, mintha egész nap erre vártam volna.

-Kims...-suttogtam két csók között, de képtelen voltam elválni tőle.

-Hmm?

-Odalent hiányolni fognak.

-De csak pár perce jöttünk fel.- vonta meg a vállát.

-Igen, de ha így folytatjuk egy órán belül sem jutunk le...és a fiúknak ajándékot ígértünk.- kuncogtam fel, majd kicsusszantam karjai közül.

-Lassan elvonási tüneteim lesznek.- lépett utánam, s lendülettel rácsapott a fenekemre, mikor lehajoltam az utazóhoz, hogy előhalásszam a fiúk ajándékát.

-Kétlem bajnok. Este pótolunk.- mosolyogva ajkaihoz hajoltam.

-Úú...ne is mondd!- ráncolta a homlokát egy ujjal rám mutatott miközben szexi vigyorral az ajtóig hátrált. Gondolni sem mertem rá, mit eszelt ki estére.

(KIMI SZEMSZÖG)

A konyhában teljes női övezetbe kerültem, ugyanis a tesóm a fiúk kérésére lelépett a cukrászdába.

Na nem mintha itthon nem lett volna elég süti, ők krémest kívántak. Végül is az ilyen családi összejöveteles napokon mindent lehet. Gyorsan kislisszoltam a helyiségből mielőtt még valamilyen konyhai feladatot sóztak volna rám. A két törpe épp a TV-t bámulta a nappaliban.

-Mizu srácok?- helyezkedtem közéjük a szőnyegre.

-Semmi.- Titusnak egy cseppet sem volt jobb kedve. Nem értettem a kölyköt máskor mindig pörög.

-Justuu mi baja ennek a méregzsáknak?- magamhoz vonva összeborzoltam a haját és csikizni kezdtem a kis durcást, ez mindig beválik náluk.

-Nem tudom.

-Kimi ne máááár!- fickándozott nevetve- Olyan izé vagy!

-Mizé?- engedtem el kuncogva, gyilkos pillantást kaptam tőle, miközben rendbe rakta a séróját.

-Hé...még nekem se mondod el mi bajod?- pillantottam rá meglepetten. Titus néha csak nekem, vagy az apjának nyílt meg és ez nagyon jól esett. Kissé elhúzta a száját, majd pár pillanat múlva közelebb jött és halkan beszélni kezdett.

-Lana....- elfordította tekintetét és kissé elgondolkodott-...most már mindig jönni fog veled?- Meglepetten pislogtam rá. Nem értettem ez, hogy függhet össze a rosszkedvével.

-Ömm....igen, Lana a barátnőm.- automatikusan elmosolyodtam.

-Tudom. Apa mondta. Meg azt is, hogy mos már lehet, hogy levesebbet jössz haza.- félénken pillantott fel rám. Ó, szóval ez a gond. Titus mindig is ragaszkodó típus volt és ezt a bátyám is tudja. Mert, ha sokáig nem voltam itthon és nem láthattak, utána rögtön kétszer annyi időt kellett a srácokkal töltenem. Tökéletes kikapcsolódási lehetőség velük szórakozni főleg, ha beszabadulunk a saját kis garázsukba és alakítunk valamelyik gépen. Mindig is imádtam tanítgatni őket, de persze csak akkor, ha megkértek rá. Ramival semmiképp sem akartunk rájuk erőltetni semmilyen motor- vagy autósportos témát attól, hogy mi szeretjük, de hát csak Räikkönenek és egy idő után maguktól kezdték kérdezgetni a dolgokat. De Rami mégis mi a francnak tömi a gyerekek fejét hülyeségekkel? Titus így persze, hogy nem akarja megismerni Lanát. Akiről most azt hiszi, hogy olyan mint Jenni volt. Ő nem nagyon rajongott a családi programokért így gyakran utaztunk el Finnország helyett kettesben valahová. Ezért teltek el újabb hetek úgy, hogy a családom felé se néztem. Egy idő után a srácok is rájöttek erre és milyen következtetést von le egy gyerek ebből? Ő a hibás mindenért!

-Mi? Ez nem igaz!- csóváltam a fejem összevont szemöldökkel- Tudjátok, hogy kevés időm van a versenyek miatt, de ha hazajövünk, Lanával minden buliban benne leszünk.

-Komolyan? Még gokartozni is jön velünk?- kérdezte Juu vigyorogva.

-Simán. A bátyja is sokat kartozott.- mindketten vigyorogva, tátott szájjal bámultak rám. Titusnak egyre jobb kedve lett és egyfolytában kérdezgettek. Lana tényleg mondta, hogy szeretné látni a fiúkat a pályán, s miután ezt megemlítettem, teljesen bezsongtak.

-Hahó, mi folyik itt?- hallottam meg az említett hangját mögülem. Mosolyogva mellénk lépett, majd ő is törökülésbe helyezkedett.

-Nézzétek, mit találtam.- mosolyodva a fiúk felé nyújtott egy-egy ajándéktáskát, amibe mindketten vigyorogva pillantottak bele. Lana cinkosan rám mosolygott. Egy jó nagy adag édesség mellé vettünk nekik pár matricát a gépekre és sisakjaikra.

-Aztaaa! Nézd Titus ez olyan, mint amelyik Kimi KTM-én van!- tolta oda tesója arcába.

-Ja, tényleg. Fúú...ezt nézd!- húzott elő izgatottan egy zöld, lángoló halálfejeset- Tutira ide ragasztom majd a sisakon.- mutatott a homloka fölé. Végignéztük az összes matricát, közben ők el is tervezték, melyiknek hol lesz a helye. Nagyon jól elvoltunk, Lanát is bevonva beszélgetésünkbe. Végül még egy-egy puszit nyomtak barátnőm arcára az ajándékért.

Őszintén? Kicsit én is féltem, hogy szemtől szembe mégis milyen reakciót vált ki Lana a családomból. Bár engem az első pillanatban elbűvölt, nem lehettem biztos benne, hogy itthon mi fogad minket. De nem tévedtem, anya szinte elájult örömében, mikor észrevette, hogy nem egyedül jöttem és végül a fiúk is egyre jobban kezdték megkedvelni őt. Mosolyogva néztem, ahogy Juu és Titus az asztalnál ülve fülig habosan tolják be a sütiket egymás után. Lana rögtön le is hozta a gépét és kattintott párat.

-Te jó ég! Teljesen kibuktam.- hasalt mellém az ágyra, fürdés után. Egy francia bugyi és egy póló volt rajta. Nem rossz párosítás.

-Nem csodálom. Hosszú volt ez a nap.- fölé hajolva arrébb söpörtem a haját a nyakáról és belecsókoltam. Istenem ez a finom illat!

-Mmm....Kims.- dünnyögött halkan a takaróba. Formás feneke szinte mágnesként vonzotta a tenyeremet. Felém fordult és a szemembe nézett, majd tarkómnál fogva magához húzott egy csókra.

-Igen?- mosolyogtam ajkaiba, fölé gördülve.

-Mintha valamit félbe hagytunk volna vacsi után.- simított végig a hátamon a póló alatt, egyre nagyobb kívánalmat ébresztve bennem. Válasz helyett szenvedélyesen ajkaira vetettem magam. Ugyan azok az érzések öntöttek el, mint mikor először érintettem őt, de most sokkal több vággyal. Gyengéd mozdulataitól birtoklási vágyam csak nőtt. Ha akartam volna sem tudtam volna leállni. Minden porcikáját érezni akartam, édes illata teljesen elvette az eszemet. Ruháink pillanatokon belül eltűntek, s már az édes gyönyör felé hajszolva egymást csókoltam, ahol értem.

Ӝ

Egy gyors reggeli után úgy döntöttünk kinézünk a temetőbe apához. Rég voltam már és szégyelltem is magam miatta, de sajnos alig lehetek itthon. Lanával beugrottunk a virágboltba egy csokor fehér rózsáért is, amit apa vett anyának mindig, így megszokásból mindenki azt visz a sírjához.

Hát itt van. Nehéz szívvel álltam meg apám sírja előtt.

-Már három éve.- sóhajtottam fel a dátumot bámulva, Lana mellém lépett és összekulcsolta ujjainkat.

Mintha csak most ment volna el. Jóízű nevetése még mindig a fülemben csengett, mikor büszkeséggel a szemében megveregette a hátamat és gratulált a VB címemhez. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor a családom elé állva végre kimondhattam: Sikerült! Elértem oda ahová mindig is szerettem volna, a királykategória csúcsára, de ezt mind nekik köszönhettem. Apa mindig is hitt bennem és a tesómban anyával együtt, ők voltak kint velünk naphosszat a kartpályán, ők biztattak minket a versenyek előtt, és ők állítottak talpra a nehéz időszakokban is. Nagyon hiányzott apa jelenléte. Hogy elsüssön pár viccet, amikor bemutatom nekik Lanát és lássa, milyen boldog vagyok most. Bánatosan pillantottam Lanára, aki szinte ugyanazzal az arckifejezéssel bámulta a sírfeliratot mellettem. Bár ismerték volna egymást. Mintha megérezte volna, hogy rá gondoltam, hozzám bújt és oldalról átölelt. Felsóhajtva pusziltam bele a hajába, szinte nyugalmat sugárzott felém.

Hazafelé apáról kérdezett. Meglepően boldog emlékekkel meséltem neki róla. Arra számítottam, újra felerősödik a hiányérzet, ami halála után szinte felemésztett, de e helyett a régi mosolygós apámat láttam magam előtt. Mintha még köztünk lenne és a tegnap történt dolgokról beszélgetnénk.

Ӝ

-De...mamaaa!- mikor beléptünk egyből a törpék hangja csapta meg a fülemet. Tényleg! A grillezés! Rami mondta is, hogy dél körül jönnek. A konyhában csak anya volt a fiúkkal, épp a bepácolt húst vette elő.

-Várjatok egy kicsit! Apátok mindjárt jön.

-Sziasztok fiúk!- mosolyodott el Lana, majd anya mellé lépett- Mit segítsek?

-Hát szívem, még nem nagyon tudsz. Épp most mondtam Tituséknak, hogy amíg nincs zöldség, nem tudjuk megcsinálni a nyársakat.

-Szólhattál volna, hogy nincs itthon zöldség. -vontam föl a szemöldököm- Úgy is a városban voltunk.

-De akkor jutott eszembe, mikor elmentetek.- préselte össze ajkait- Mindegy, Ramiék mindjárt itt vannak.

Úgy is lett. Pár perc múlva vissza is értek a tesómék. A fiúk alig várták, hogy anya megmossa a szükséges dolgokat. Két oldalról dirigáltak Lanának, hogy mit is húzzon a nyársra a hússzeletek közé. Észre sem vettem, hogy majdnem vigyorogva figyelem őket, viszont anyának feltűnt. Miért is ne. Somolyogva pillantott rám, nem is akartam tudni, mi járhat a fejében. Inkább kisétáltam és nekiláttam beizzítani a grillezőt.

-Na. Pont ezért jöttem én is.- lépett ki hozzám Rami.

-Már megvagyok.

-Te figyelj már Lana titokban óvónő vagy mi?- kuncogva a kezembe nyomott egy sört és leültünk.

-Miért?- vontam föl a szemöldököm.

-A srácok tök jól elvannak vele.

-Ja, neki is van egy keresztfia. Imádja őt is.- mosolyodtam el. Lana legalább olyan lelkesedéssel mesélt nekem a kisfiúról, mintha a kisöccse lenne. Beszélgettünk még egy kicsit a srácokról, majd csendben iszogattuk tovább a sörünket. Jó volt újra abban a kertben ücsörögni, ahol felnőttünk.

Nemsokára csatlakozott Lana is, egy tálca üvegpohárral és innivalóval. Lassan minden készen állt, hogy elkezdjünk sütögetni, egyedül Kristiit vártuk még, mert haza kellett ugrania valamiért. Rami megállás nélkül faggatta Lanát mindenféléről

-Akkor hol van?- kiáltott vissza az ajtóból Titus.

-Mondtam, hogy a garázsban a polcon. Szólj apának, hogy vegye le.- jött a válasz anyától.

-Apa ideadod a tollasütőket?- sunyi mosollyal felénk indult.

-Gyere kölyök odaadom én.- épp a tűzzel küszködtem, de jobbnak láttam inkább Ramira hagyni. Úgyse sok mindent csinált eddig. A garázsban még nekem is nehéz volt hozzáférni a dolgokhoz, nemhogy anyának vagy a fiúknak. Lehalásztam a poros tollasütőket a polcról.

-Labdátok van hozzá?

-Ööö...szerintem nincs.- húzta be a nyakát vigyorogva. Mosolyogva megcsóváltam a fejem.

-Akkor nézd meg a legfelső szerszámos fiókban. Ott lennie kell egynek.

-Kimi játszunk majd egyet?- nézett rám csillogó szemekkel.

-Persze. De előbb keresd meg Juut.- kicsit szétnéztem még a garázsban, Ramival szokás szerint majdnem minden szükséges alkatrészt megtaláltunk a régi crossaink felújításához. Szinte alig kell majd vennünk valamit. Imádtuk ezeket a gépeket, ha csak tehettük a közeli pályán nyúztuk őket. Most a srácokon a sor. Egy kis szerviz és újra a régiek lesznek. Csendben nézegettem az alkatrészeket, miközben valahogy elég közel kerültem az ajtóhoz, hogy halljam Lanáékat.

-Ügyetlen voltál, vagy az öcsémmel verekedtetek?

-Verekedtünk, és én győztem.- kuncogott fel Lana. Mosolyogva felvontam a szemöldököm.- Csak elvágtam reggelikészítés közben.

-És milyen a tesómmal egy házban? Tényleg..már együtt laktok?

Rami kérdésére felkaptam a fejem. Már vártam, mikor kérdezi meg valaki tőlünk, de arra számítottam, nekem kell majd válaszolnom. Lélegzet-visszafojtva hallgattam, Lana mit válaszol.

-Nagyon jól megvagyunk...ha úgy vesszük, így is, úgy is együtt utazunk és keveset vagyunk otthon...de még nem költöztünk össze.- kuncogott fel. Hallottam a hangján, hogy zavarban van. Épp ideje volt, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésbe. Zsebre dugott kézzel kisétáltam, mintha semmiről se tudnék és Lana mellé ülve, védelmezőn átkaroltam a vállát. Valamiért úgy éreztem, ki kell állnom mellette.

-Merre jártál?- pislogott fel rám mosolyogva.

-Csak szétnéztem a garázsban, mi kell még a mocikhoz. Megoldható a dolog.- pillantottam a tesómra. Szuper témaváltás.

-Akkor csak a szokásos dolgokat kell megvennem. Olaj, gyertyák stb...

-Ja.

-Na jó, tárgyaljátok csak a gépeket. Addig meg nézem kell e segítség odabent.- állt fel Lana. Miközben elhaladt mellettem végigsimított a mellkasomon és a vállamon. Ez volt az, amit nem kellett volna, mert eredményeképp gátlástalanul kezdtem bámulni formás fenekét, míg be nem sétált a házba. Persze a srácoknak beígért tollasmeccs sem maradhatott el. A nyertes velem küzdhetett meg, de nem tudtam, mire vállalkoztam. Anyáék végig rajtam nevettek, ahogy a labda után szaladgálok, Justuu pedig csak azért is hosszúakat ütött. Na szép, mondhatom! A saját keresztfiam sem áll mellém. Persze ő nyert, de jutalmul még a lábánál fogva felcsüngettem. Csak a kutyával nem számoltam. Ajax azonnal felkapta a fejét a gyerekvihogásra és nekifutásból ágyúgolyóként csapódott közénk, mire a fűben kötöttünk ki. Imád a srácokkal játszani.

Vacsora közben sokat nevettünk. Újra előjöttek a gyerekkori sztorik, amiket nem lehet abbahagyni. Anya párnákkal és plédekkel tért vissza a házból, mert a levegő kezdett lehűlni. Lana felhúzta a lábait, ránk terített egy plédet és nekem dőlt. Finom illata rögtön az orromba kúszott, mire automatikusan átöleltem és megpusziltam a haját.

-Naa anyaa...-nyávogott Titus Kristiinek, mikor indulni akartak.

-Fiam nagyon késő van, holnap még átjövünk.

-De ne már! Még egy kicsiiit!- kezdte rá Juu, nagyokat pislogva. Mosolyogva figyeltem őket. Nagyon profin tudnak hatni az emberre, mikor előveszik a kérlelő arcukat.

-Nézd csak hány óra?- mutatott az órára Kristii- Mindjárt kilenc. Apa az mondta holnap is jövünk. Na nyomás a pulcsikért!

-De...-ajkuk kezdett lefelé görbülni.

-Holnap még többet játszunk jó?- Lana mosolyogva hajolt le hozzájuk. Nagy nehezen, de beleegyeztek az indulásba. Már mind a ketten fáradtak voltak és nyűgösek. Ennyi futkározás és játék után, nem is csodáltam. Lanával igazán jól összebarátkoztak, bár ezen nem csodálkoztam, elképesztően bánik a gyerekekkel.

Rami kérdése többször is eszembe jutott az este folyamán. Talán igaza van Lanának, így is, úgy is együtt vagyunk, de végiggondolva számomra ez nem igazán tünteti fel komolynak a kapcsolatunkat. Szeretem őt és nem akarom megint elcseszni s dolgokat. Az múltammal nekem kell megküzdenem, nem hagyhatom, hogy még egyszer kihasson a mostani életemre és ehhez újabb lépéseket kell megtennem. A következő pedig az, hogy magamhoz költöztessem életem nőjét. Kicsit furán éreztem magam, hogy erre pont a bátyám nyitotta fel a szemem, de hálás voltam neki ezért és a családomnak is, hogy az első pillanattól úgy kezelték Lanát, mint az én részemet.